A hazai jégen zajlott első két mérkőzést elveszítette a BJA, de láthatóan nem adta fel a küzdelmet. Galoha már az első emberelőnyt kihasználta, majd újra ő volt eredményes rögtön a második harmad elején egy kipattanóból. Mindjárt ezután Tóth Gergő saját kipattanóját vágta be szerencsésen.
Nagyon pörögtek az események, a második harmad elején Galoha mesterhármasig jutott Schlekmann remek passza után. S itt sem volt vége az adott-kapoknak, Kulmala mattolta hidegvérrel Kornakkert. 2–3 után elfogytak a gólok, a szünetig már nem változott az eredmény.
Utána viszont gyorsan egyenlített a Fradi, Turbucz volt eredményes. Innentől már egyik fél sem kockáztatott, maradt a 3–3 a rendes játékidő végén.
A ráadás 6 percet tartott. Vorobjov lőtt, a korong megpattant, Arany tehetetlen volt. Győzött a BJA. Folytatás csütörtökön, amikor a másik párharc harmadik mérkőzése is zajlik, a GYHK Brassóban lép jégre.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!