Óriási érdeklődés mellett kezdődött el a Vákár Lajos Műjégpályán a vasárnap esti Sportklub–BJAHC összecsapás: telt ház volt, sokan állva nézték végig a mérkőzést.
A rájátszást elkezdő keretekből a hazaiaknál – sérülés miatt – hiányzott a két orosz, Nyikita Pickavin és Danyiil Taraszov, a vendégeknél pedig a kanadai játékos, Jakob Curtis Roach nem lépett jégre.

Nagy küzdelmet hozott az első húsz perc, amikor mindkét csapat főleg a védekezésre összpontosított. A csíkiaknak volt egy emberelőnyük, ezt nem tudták gólra váltani, a 20. percben azonban Becze Tihamér lendülhetett ellentámadásba, és a ziccert belőtte (1–0).

Megsokasodtak a kiállítások a második játékrészben.
A hazai csapat ellen ítélt kisbüntetők borzolták a közönség kedélyeit, a nézők több esetben is nemtetszésüket fejezték ki a játékvezetői ítéletek miatt.
A második szünet előtti percekben kettős emberelőnybe került a BJAHC – ezt kivédekezte a Sportklub –, a szimpla fórban azonban Schlekmann Márk révén kiegyenlítettek a vendégek (1–1).

A harmadik játékrészben, az 53. percben előbb szimpla, majd kettős emberelőnybe került a székelyföldi alakulat: 72 másodpercig öt a három ellen támadhatott, de nem sikerült gólt szereznie.
A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: az 58. percben a kapu előtt üresen hagyott Szabó Bence védhetetlen gólt lőtt a rövid felsőbe (1–2).
A Sportklub szakvezetése időt kért, majd kapuslehozatallal is próbálkozott, az eredmény azonban már nem változott.

A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban a Sportklub összesítésben 3:1-re vezet. A következő párharcot kedden 19.40 órától a BJAHC otthonában, a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban rendezik.
Csíkszeredai Sportklub–Budapest Jégkorong Akadémia HC 1–2 (1–0, 0–1, 0–1).
Gólszerzők: Becze Tihamér (20.), illetve Schlekmann Márk (38.) és Szabó Bence (58.).
Kapura lövések: 27–26.
Büntetőpercek: 8–10.
Játékvezetők: Tóth Renátó és Dósa Krisztián Dániel, illetve Kis–Király Barna és Sábián Balázs.

Csíkszeredai Sportklub: Adorján Attila, Ambrus Levente (kapusok) – Kurt Davis, Ferencz-Csibi Róbert, Rokaly Szilárd, Antonín Honejsek, Becze Tihamér (első sor); Salló Alpár, Láday Tamás, Péter Balázs, Részegh Tamás, Johan Philip Lorraine (második sor); Gecse Hugó, Kristó Csongor, Fredrik Forsberg, Reisz Áron, Rokaly Norbert (harmadik sor); Eduard Cășăneanu, Kovács Előd, Bíró Gergő, Silló Arnold, Fodor Csanád (negyedik sor). Stáb: Kevin Constantine (vezetőedző), Péter Róbert (másodedző), Ruczuj Gellért (kapusedző), Sprencz István (csapatvezető).

BJAHC: Farkas Roland, Kiss Dániel Péter (kapusok) – Szabó Bence, Szabó Dániel, Sofron István, Nagy Krisztián, Schlekmann Márk (első sor); Horváth Milán, Pozsgai Tamás, Judd Blackwater, Nagy Gergő, Molnár Bálint (második sor); Boros Dániel, Varga Arnold, Zimányi Dániel Zsolt, Luke Allan Santerno, Keresztes Levente (harmadik sor); Dóczi Zsombor, Ethan Gabriel Somoza, Ravasz Csanád, Weidemann Márk, Tóth Richárd (negyedik sor). Stáb: Kangyal Balázs (vezetőedző), Marton Tibor (másodedző), Jászai Dávid (csapatvezető), Stocker Karolina, Várhegyi Erna, Kis András, Hubay Zsombor, Mészáros László és Budai Krisztián (hivatalos személyek).
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Mindkét ország szaksajtója terjedelmesen foglalkozik a női kézilabda-világbajnokság magyar–román párharcával, amelyet a magyar válogatott szerdán 34–29-re nyert meg és ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé, míg a románoknak erre már nincs esélyük.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!