Hirdetés

Nemzetközi női hokitornát szerveznek Gyergyóban

Ismerős ellenfelekkel találkoznak a székelyföldi együttesek
Fotó: Pinti Attila

2021. szeptember 08., 16:10

Öt csapat részvételével rendez női jégkorongtornát a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey. Az esemény fontos állomása lesz a felkészülésnek, idén ugyanis két bajnokságban szerepelnek a „rókalányok”.

2021. szeptember 08., 16:10

A Székelyföldi Jégkorongtornát 2019-ben rendezte meg először a gyergyói női együttes, és a tavalyi kényszerszünet után most hétvégén, szeptember 10. és 12. között kerülhet sor a második kiírásra.

A Fox Hockey vendégei a Debreceni HK, a Dunaújvárosi Angels és a Hatvani Gigászok, valamint a Csíkszeredai Sportklub lesznek.

Hirdetés

Igazából csak a debreceni csapat számít újoncnak a tornán, hiszen két éve a másik négy gárda alkotta a mezőnyt – mondta el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a Fox Hockey vezetője, Laczkó Levente.

A rendezvényre a belépés ingyenes, szeretettel várnak mindenkit a várhatóan színvonalas mérkőzésekre. A meccsek remek erőfelmérők lesznek a résztvevők számára, itt is láthatják majd, hol tartanak a felkészülésben – mutatott rá Láng Zoltán vezetőedző.

Van is miért keményen dolgozni az előszezonban, hiszen idén sokkal több kihívás vár a rókalányokra, mint az előző szezonban.

A Fox ugyanis a magyarországi női hoki színterén is bizonyítani szeretne. Az U25-ös bajnokságban indul, a KMH, a MAC Marilyn, az FTC és egy több csapatból összeálló észak-magyarországi válogatott társaságában. 

Az alapszakaszban a gyergyóiak minden meccsüket hazai jégen játsszák majd, és a cél, hogy az első négy között végezzenek. Ha ez sikerül, akkor a középszakaszban, újabb siker esetén pedig a döntőben szerepelhetnek.

•  Fotó: Vaduva István/GYHK Galéria

Fotó: Vaduva István/GYHK

A romániai bajnokságban is több a feladat, mint az elmúlt években. Az eddigi résztvevők, azaz a címvédő gyergyóiak, a Csíkszeredai Sportklub és a Bukaresti Triumf három újonnan bemutatkozó ellenfelet kap: benevez a Bukaresti Sportul Studențesc, továbbá egy marosvásárhelyi fiatal együttes, és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia is indít csapatot a női bajnokságban – mondta el Laczkó.

Lesz tehát bőven játéklehetőség, jégidő mindenkinek.

A 2. Székelyföldi Jégkorongtorna programja
Pénteken 13.40-től megnyitó, 14 órától Hatvani Gigászok–Debreceni HK, 15.20-tól Gyergyószentmiklósi Fox Hockey–Dunaújvárosi Angels, 16.35-től Csíkszeredai Sportklub–Gigászok, 17.50-től DHK–Angels, 19.05-től Fox Hockey–Sportklub.
Szombaton 14 órától Sportklub–Angels, 15.20-tól Fox Hockey–DHK, 16.35-től Gigászok–Angels, 17.50-től Sportklub–DHK, 19.05-től Fox Hockey– Gigászok.
Vasárnap 10 órától kisdöntő, 11.20-tól döntő.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!