Hirdetés

Ukrajna a harmadik mérkőzésen is felülmúlta Romániát

Nem sikerült megőriznie két gólos előnyét a hajrára Markus Juurikkala tanítványainak.
Fotó: FRHG

Az idei év legjobb húsz percét játszotta a második harmadban a román férfi jégkorong-válogatott, ám a kétgólos előnyt nem tudta megtartani, így harmadszor is kikapott az ukránoktól a Nemzetek Európai Kupáján.

A három találkozó során Markus Juurikkala szövetségi kapitány szinte a teljes keretnek játéklehetőséget biztosított, ami fontos tapasztalatszerzést jelentett a játékosok számára. A finn szakvezetőnek a jövő év áprilisában, a kínai Sencsenben rendezendő divízió I/B világbajnokságig már kevés alkalma lesz meccskörülmények között tesztelni csapatát.

A mérkőzés elején Románia több helyzetet dolgozott ki, ám a befejezések pontatlanok voltak. Az ukránok viszont hatékonyan használták ki lehetőségeiket: a 18. percben Oleksandr Peresunko, majd kilenc másodperccel később Vladdyslav Braha is betalált Ambrus kapujába, így a vendégek kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre (0–2).

Hirdetés

A második harmad elején gyorsan érkezett a hazai szépítés: a 22. percben Andrei Vasile volt eredményes (1–2). A játékidő felénél Sándor Bence egyenlített, jelezve, hogy a román válogatott nem mondott le a mérkőzésről (2–2).

A folytatás ritkán látható jelenetet hozott: a hazaiak „visszaadták” az ukránok korábbi villanását, hiszen Albert Zagidullin és Kovács Mátyás kilenc másodperces különbséggel kétszer is bevette Eduard Zakharchenko kapuját (4–2).

Ebben a játékrészben a román válogatott az év legjobb teljesítményét nyújtotta: tíz kapuralövésből négy gól született, miközben védekezésben hibátlan maradt.

A záró harmadban ismét az ukránok voltak határozottabbak. Az 54. percben Denys Borodai egy kapu előtti kavarodásból szépített (4–3), majd az 58. percben emberhátrányból egyenlítettek: Volodymyr Volkov pimasz korongszerzést követően bombázott a hálóba (4–4). A döntés így hosszabbításra maradt.

A ráadásban a vendégek gyorsan eldöntötték a mérkőzést. A román válogatott emberhátrányban kezdte a hosszabbítást, és a négy a három elleni játékot Ukrajna könyörtelenül kihasználta: Vitalii Lialka találatával megnyerte a harmadik mérkőzést és a teljes sorozatot (4–5).

Nemzetek Európai Kupája, H csoport, 3. mérkőzés
Románia–Ukrajna 4–5 – hosszabítás után (0–2, 4–0, 0–2, 0–1).
Játékvezetők: André Attila és Bándi Csaba, illetve Chinde Flaviu és Kacsó Dániel.
Gólszerzők: Andrei Vasile (22.), Sándor Bence (30.), Albert Zagidullin (35.), Kovács Mátyás (35.), illetve Oleksandr Peresunko (18.), Vladdyslav Braha (18., 59.), Denys Borodai (54.), Vitalii Lialka (61.).
Kapura lövések: 24–35.
Büntetőpercek: 6-12.

Románia: Ambrus Levente, Adorján Attila (kapusok) – Gecse Hugó, Bors Huba, Evgeni Skachkov, Molnár Zsombor, Albert Zagidullin (első sor); Daniel Gheorghiu, Kovács Előd, Gajdó Balázs, Andrei Vasile (második sor); Kristó Csongor, Sándor Bence, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László (harmadik sor); Márton Botond, Kovács Mátyás, Mircea Constantin, Ioan Timaru (negyedik sor). Szakmai stáb: Markus Sakari Juurikkala, (vezetőedző),Péter Róbert (másodedző), Antal Előd (csapatmenedzser).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Felbontották a szerződését, új csapatot kell keressen magának Niczuly

Rövidre sikerült Niczuly Rajmund magyarországi kalandja: a Cigánd SE néhány hónap után közös megegyezéssel felbontotta a székelyföldi kapus szerződését. A 21 éves hálóőr új csapatot keres.

Egyszerre játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda a Román Kupában

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a párharcok pontos menetrendjét a kupasorozat csoportkörének harmadik, utolsó fordulójában.

Székelyhon

Vizsgálatra tartott az a nő, aki elhunyt a csíkszeredai kórház közelében

Vizsgálatra érkezett a csíkszeredai kórházba az a hölgy, aki kedd reggel rosszul lett az intézmény parkolójának bejáratánál, majd a helyszínen életét vesztette. Az eset során az autója irányíthatatlanná vált, több jármű is megrongálódott.

`
Krónika

Felmérés: az AUR toronymagasan vezet, az RMDSZ a parlamentből való kiesés szélén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jókora előnnyel áll az élen a pártok versenyében – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.

Krónika

A román külügyminiszter elismerte: egy területet csak az ott élők beleegyezésével lehet elcsatolni

Románia az Egyesült Államok fontos partnere, de vannak olyan elvek, amelyektől nem tekinthetünk el, nevezetesen, hogy egy ország területe csak az adott nép akaratával kerülhet át egy másikhoz” – jelentette ki Oana Ţoiu román külügyminiszter.

Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Ez is érdekelheti

Az utolsó simításokat végzi a vb előtt a romániai U18-as női hokiegyüttes

Edzőtáborban készül a romániai női U18-as jégkorong-válogatott, amely szombaton elutazik a Divízió II/B világbajnokságnak otthont adó dél-afrikai Fokvárosba.

Visszatér a magyar válogatottba Sofron István, öt GYHK-játékost is behívtak

Majoross Gergely szövetségi kapitány csütörtökön kijelölte a Nemzetek Európai Kupája záró állomására készülő magyar férfi jégkorong-válogatott keretét, amelybe visszatér Sofron István. A Gyergyói HK csapatát öten képviselik a nemzeti együttesben.

Többször legyűrte a Besztercebányát a GYHK utánpótláscsapata

Négy mérkőzést játszott az elmúlt időszakban a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai jégkorong Liga 1-ben. A Barani Banská Bystrica (Besztercebánya) együttese ellen egy meccset elvesztettek, a többi hármat megnyerték.

A hajrában múlták felül a budapestieket a gyergyói rókalányok

Végig dominált, de csak a legvégén tudta belőni a győztes gólt a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a HKB Budapest kapujába. Újabb értékes pontokat szereztek a rókalányok a magyar U25A bajnokságban.

Bravúros Sportklub-győzelem női jégkorongban

Háromgólos hátrányból felállva, a hosszabbítás utolsó másodperceiben ütött góllal nyerte meg szombat délutáni mérkőzését a Csíkszeredai Sportklub a női jégkorong magyar U25-ös bajnokságában.

Brassóban játszik a romániai hokiválogatott a Nemzetek Európai Kupájában

Február elején Brassóban játszik a romániai jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája keretében. Ellenfelei Litvánia és Spanyolország lesznek a világbajnokság előtti főpróbán.

Két bukaresti győzelemmel nyitották az évet a gyergyói női hokisok

A Gyergyószentmiklósi Fox Hockey két romániai bajnoki meccsel kezdte a 2026-os évet. Vasárnap és hétfőn is Bukarestben játszottak a Sportul Studențesc együttesével. Mindkét meccset gond nélkül nyerték a rókalányok.

Dél-Korea ellen sem tudott csodát tenni a romániai U20-as válogatott

Vereséggel zárta szereplését a romániai U20-as jégkorong-válogatott a Bukarestben megrendezett, divízió II/A jelű, negyedik értékcsoportú világbajnokságon. Jens Brandström együttese szombat este Dél-Korea ellen maradt alul háromgólos különbséggel.

A feljutásért játszik Dél-Afrikában az U18-as női jégkorongcsapat

A Divízió II/B világbajnokságon szerepel január végén az U18-as romániai női jégkorong-válogatott. Varga András szövetségi kapitány január 20-ra Csíkkarcfalvára hívta össze a keretet, ahonnan a csapat a vb helyszínére, a dél-afrikai Fokvárosba utazik.

Már nem juthat fel, de ki sem esik a romániai U20-as hokiválogatott

Negyedik mérkőzésén elszenvedte második vereségét a romániai U20-as jégkorong-válogatott a Bukarestben zajló, divízió 2/A jelű, negyedik értékcsoportú világbajnokságon. Jens Brandström csapata Nagy-Britanniától kapott ki egygólos különbséggel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!