Nem volt telt ház pénteken este a Vákár Lajos Műjégpályán, de aki kilátogatott, nem csalódott. Látványos, mindvégig jó iramú, fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzést láthatott a közönség.
Jól kezdte a fiatal fehérvári együttes a találkozót, az első harmadban a Sportklub két hibáját kihasználva 2–0-s vezetésre tett szert. Az első gólnál egy ajándékkorongból szerezték meg a vezetést, majd egy villámgyors ellentámadásból kettőre növelték az előnyüket (0–2).
Az első húsz perc után akár nagyobb is lehetett volna a különbség, de Lakosil, a hazaiak kapusa nagyon jól védett, a Titánok lövései pedig kétszer a kapuvasról vágódtak vissza.
Szünet után az addig görcsösebben játszó Sportklub sebességet váltott, előbb Becze emberhátrányos helyzetben ellentámadásból volt eredményes, majd Salló bombalövése kötött ki a fehérváriak hálójában (2–2).
Hat másodperccel a második harmad vége előtt a csíkiak a korongot a Titánok kapuja elé dobták, ahol az egyik hátvéd nagy igyekeztében saját kapujába lőtte, öngólt vétett.
A találatot – a szabályok értelmében – a játékszert utoljára érintő csíki hokisnak, Rokaly Szilárdnak írták (3–2).
Az utolsó harmad kiegyensúlyozott játékot hozott, mindkét kapunál alakultak gólhelyzetek, a csíki győzelem pedig két perccel a vége előtt vált biztossá, amikor Részegh Tamás kapura tört, nem érte utol senki, és a tiszta gólhelyzetben magabiztos mozdulattal legyőzte Gyenest, a Titánok kapusát.
A székesfehérváriaknál két csíki származású hokis is pályára lépett: Péter Andor és Mihály Ákos.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, pénteki meccs:
Csíkszeredai Sportklub–Fehérvári Titánok 4–2 (0–2, 3–0, 1–0),
gólszerzők: Becze Tihamér (27. perc), Salló Alpár (31.), Rokaly Szilárd (40.) és Részegh Tamás (58.), illetve Hamvai Szilárd (8.) és Mark Jakob Benett (16.).
Büntetőpercek: 10–14.
Kapura lövések: 29–23.
Játékvezetők: Gergely Lehel és Sikó Levente Szilárd, illetve Rédai Botond és André Attila.
További mérkőzések:
Péntek
Gyergyói HK–Hokiklub Budapest 9–1 (2–0, 2–1, 5–0)
EV Vienna Capitals II.–FTC-Telekom 1–8 (0–2, 0–1, 1–5)
Dunújvárosi Acélbikák–Schiller-Vasas HC 4–0 (1–0, 3–0, 0–0)
Debreceni EAC–Brassói Corona 2–0 (1–0, 1–0, 0–0)
Vasárnap
18.00 Dunaújvárosi Acélbikák–Debreceni EAC
18.30 Gyergyói HK–Fehérvári Titánok
18.30 Csíkszeredai Sportklub–Hokiklub Budapest
18.40 Schiller Vasas HC–Brassói Corona
19.30 Újpest–EV Vienna Capitals II.
Hétfő
18.30 Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói HK
19.00 FTC-Telekom–Brassói Corona
21.00 Újpest–Debreceni EAC
Október 12-én, pénteken
18.30 Sportklub–Újpest
18.30 Brassó–Dunaújváros
19.00 Debrecen–Gyergyó
19.40 Hokiklub–Vienna
19.40 Vasas–Titánok
Október 14-én, vasárnap
17.00 Brassó–Újpest
18.30 Sportklub–Dunaújváros
19.00 Ferencváros–Gyergyó
19.50 Vienna II.–Debrecen.
Ranglista:
1. Sportklub 26 pont (10 meccs)
2. FTC-Telekom 25 (11)
3. Debreceni EAC 19 (9)
4. Dunaújváros 18 (9)
5. Brassó 15 (9)
6. Újpest 12 (7)
7. Gyergyói HK 8 (8)
8. Vienna Capitals II. 8 (8)
9. Fehérvári Titánok 7 (8)
10. Schlier-Vasas 4 (9)
11. Hokiklub Budapest 2 (8).
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
Három személy sérült meg a Kóródszentmártonnál történt vasúti balesetben; a mozdonyvezető ittas volt – számolt be kedd délelőtt a Maros megyei rendőrség.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!