A Galaci CSM kapujában Ónodi Ottó folytatta a remeklését, amit kedden és szerdán Csíkszeredában bemutatott, ezen a meccsen is megőrizte a hálóját kapott gól nélkül. Reálisan nézve a Gyergyói Hoki Klub pénteki keretének nem sok esélye lett volna a sikerre, az U21-es csapat három sorát erősítette egy sornyi olyan játékos, akik az Erste Ligás kerethez tartoznak.
A gyergyóiaknak is voltak komoly gólszerzési lehetőségei, de az első harmadban a galaciak szereztek kétgólos vezetést. A második játékrészben gól nem esett, viszont a 38. percben Mag Örs kapust végleges meccsbüntetéssel sújtották a játékvezetők, akiknek a tevékenységét Daradics Csaba edző nem kívánta kommentálni. A helyére Olaru Alex állt be, aki az 50. percig tudta tartani érintetlenül a ketrecet, majd Hildebrand állította be a 4–0-s eredményt. A GYHK vasárnap Brassóban lép jégre Erste Liga és romániai bajnoki mérkőzésen.
Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!