A jégkorong Erste Liga alapszakasza és középszakasza közötti szünetben romániai bajnokikat játszik a Gyergyói Hoki Klub is. A piros-fehérek szombaton este Galacon léptek jégre. Ebben a szezonban egyszer találkoztak már a felek, Gyergyószentmiklóson sima 5–0-ra nyertek Gógáék. Azonban tudható volt, hogy most nem lesz ennyire egyszerű: a galaci egy erős csapat, november végén kétszer is nyerni tudott a Sportklub ellen a Vákár Lajos műjégpályán.
Mindemellett komolyan is készültek erre a meccsre, hiszen hazai jégen ebben a szezonban először játszhattak Erste Ligás csapat ellen. Ennek megfelelően az első harmadot nagyon meg is nyomták, Szkacsov és Pajor góljaival kétgólos előnybe kerültek.
A következő negyven perc már kiegyenlített volt, a sokat ütköző házigazdákkal tartotta a lépést a GYHK. A második harmadban 1-1 gól esett mindkét oldalon, előbb Machala növelte a különbséget, majd Valdix lőtte meg a szépítő gólt a játékrész végén kettős emberelőnyben.
Az utolsó játékrészben kereste a felzárkózást Malcolm Cameron együttese, ezt többször csak szabálytalanságok árán tudta megakadályozni a házigazda, az emberelőnyök azonban kihasználatlanul maradtak. Az utolsó percben a GYHK is emberhátrányba került, és Kiricsenko gólja hozta meg a 4–1-es végeredményt.
A két együttes vasárnap este ismét összecsap egymással, ugyancsak Galacon.
Jégkorong, romániai bajnokság:
Galaci CSM-Gyergyói Hoki Klub 4–1 (2–0, 1–1, 1–0).
Gólszerzők: Jevgenyij Szkacsov (4.), Szergej Pajor (18.), Patrik Machala (30.), Vitalij Kiricsenko (60.), illetve Andreas Valdix (40.).
Kiállításpercek: 16–12.
Kapura lövések: 27–15.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!