Rendkívül kiélezett párharcot vívott a két gárda, a hatodik összecsapás előtt 3:2-re vezettek összesítésben a fővárosiak.
A Tüskecsarnokban lejátszott találkozón visszafogott tempóban kezdtek a csapatok, sokáig egyik fél sem vállalt felesleges kockázatot. A játékrész derekától azonban egyre több dolga akadt a kapusoknak, a gólcsendet pedig a vendégek törték meg: egy budapesti emberelőnyt követően gyors kontrát vezettek, amelynek végén emberhátrányból szereztek vezetést, Van Wormer volt eredményes.
A második felvonás elején tovább növelte előnyét a brassói együttes: egy gyors kiugrás után Valchar ünnepelhetett, majd egy újabb ellentámadás végén Gajdó is betalált. A fővárosiak próbáltak visszazárkózni, de nem találták a rést a jól szervezett vendégek védekezésén.
A záró játékrészben végleg eldőlt a mérkőzés: egy gyors támadás végén megszületett a negyedik brassói találat – Gajdó duplázott –, amellyel lezárták a párharc hatodik felvonását. A hajrában már visszaesett az iram, az eredmény nem változott.
Összesítésben 3:3-ra áll a párharc, a hetedik, mindent eldöntő mérkőzést vasárnap 17.30-tól rendezik Brassóban.
Jégkorong Erste Liga, elődöntő, hatodik mérkőzés:
BJAHC–Brassói Corona 0–4 (0–1, 0–2, 0–1).
Gólszerzők: Van Wormer (15.), Valchar (22.), Gajdó (28., 48.).
Összesítésben 3:3 a párharc állása.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!