A klub vezetőségétől megtudtuk, hogy alakul a Sportklub kerete, megvásárolták a repülőjegyeket az idegenlégiósoknak, akik a napokban meg is fognak érkezni Székelyföldre.
Hodos László, a Sportklub elnöke elmondta, hogy egyelőre nincs konkrét hír a szeptember közepére tervezett, a múlt szezonból elmaradt jégkorong Román Kupa befejezéséről. A kupában az A csoportból a Bukaresti Steaua jutott a fináléba, míg a B csoportban még hátravan a Csíkszeredai Sportklub–Galaci CSM találkozó. A kiírás szerint a kupadöntőben ez utóbbi párharc győztese találkozik majd a fővárosi katonacsapattal.
A Román Jégkorongszövetség (FRHG) korábbi tájékoztatása szerint a Sportklub–Galac mérkőzést szeptember 13. és 15. között kellene lejátszani, a kupadöntőre pedig szeptember 17-én kerülne sor. Mindkét mérkőzés helyszíne Csíkszereda lenne. Azonban kevés az esély erre, hiszen szeptember 15-ére tisztújító közgyűlést írt ki az FRHG.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!