Amint a magyar szövetség (MJSZ) honlapján olvasható: az omikron-változat terjedése miatt sok európai szövetség döntött úgy, hogy februárban nem hívja össze férfi nemzeti csapatát. Ennek biztonsági okai vannak, és ez számos országban lehetővé teszi a hazai bajnokságok számára,
hogy átütemezve megtartsák azokat a mérkőzéseket, amelyeket a járvány miatt eddig halasztani kellett.
Amúgy Szlovénia is lemondta a február elejére, Bledbe tervezett két találkozót a magyar csapat ellen. Az MJSZ minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy februárra ellenfelet találjon, de nem járt sikerrel. Mivel az olimpiai játékokat is ekkor tartják, világossá vált, hogy nagyon kevés ország lehet ellenfél. Emiatt minden körülményt mérlegelve az a döntés született, hogy a magyar válogatott nem játszik februárban.
„Kár, hogy a helyzet nem teszi lehetővé, hogy februárban lejátsszuk a tervezett meccseinket. Előre nézünk, és nagyon motiváltan várjuk a májusi szlovéniai világbajnokságot. Most véglegesítünk egy nagyon érdekes és izgalmas menetrendet a torna előttre. Remélem, hogy a helyzet javulni fog és lehetővé teszi majd számunkra, hogy teljesítsük ezeket a terveket” – fogalmazott Sean Simpson szövetségi kapitány.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!