A Jason Power vezetőedző, illetve Kenny Rausch és Elekes Levente másoedzők által felkészített ifjúsági válogatott Dél-Korea ellen debütált a negyedik értékcsoportnak megfelelő brassói tornán. A divízió II/A jelű vébén, ahol 2002 után született játékosok alkothatják a válogatott kereteit, az első helyezett jövőre feljut a harmadik vonalba, míg az utolsó kiesik a divízió II/B csoportba.
A romániai válogatottnak nem sikerült a pontszerzés hétfői nyitómérkőzésén. A gól nélküli első harmad után az ázsiaiak megléptek két találattal,
s bár a 43. percben a Sapientia U23-nál hokizó Antal László faragott a hátrányból, a dél-koreaiak két késői góllal bezsebelték a három pontot.
Az első játéknap másik találkozóin Nagy-Britannia Spanyolország, míg Olaszország Litvánia ellen nyert nagyon simán.
A keddi első mérkőzésen Nagy-Britannia Litvániával, aztán Spanyolország–Dél-Koreával csap össze, a romániai válogatott 20 órától játszik Olaszországgal.
Két értékcsoporttal fennebb, a divízió I/A-ban érdekelt a magyar válogatott második mérkőzését is elveszítette a dániai Horsholmban zajló világbajnokságon. A kazahok után (3–1) a fehéroroszok 8–2-re győzték le Horváth András együttesét, amelynek Csiszér Ádám és Ambrus Csongor személyében két csíkszeredai születésű játékos is tagja.
A keddi szünnap után a magyar válogatott ellenfele szerdán Norvégia lesz.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!