Szilassy Zoltán leszögezi, az idei bajnokságban nem elég két harmadnyi jó teljesítmény.
„Nagyon jól kezdtünk, jól jégkorongoztunk az első harmadban, gólokat is lőttünk. egyszerűen érthetetlen, miért jöttünk ki a szünet után más felfogásban, mint ami addig működött.
A harmadik felvonásban ismét jól játszottunk, de túl nagy volt a távolság. Meg kell értenünk, hogy nem elég már két jó harmad. három harmadon keresztül kell a tervhez ragaszkodni, megérdemeltük a vereséget, mert a saját butaságunk miatt történt” – fogalmazott Szilassy Zoltán, a GYHK vezetőedzője.
A vendégek trénere természetesen jobb szájízzel nyilatkozott. „Nagyon büszke vagyok a csapatomra az elért eredmény miatt, a legutóbbi meccs után pont azt mondtam, hogy a mérkőzések kezdeténél jobban kell figyelnünk, nem történhet meg folyton, hogy kétgólos hátrányba kerülünk. Ma ismét megtörtént, de ami tegnap Brassóban nem jött össze, az ma sikerült, az első harmad végén szerzett gólunk reményt adott, és tudtam, hogy nehéz dolgunk lesz, de erősen jöttünk ki a második harmadra. Próbáltuk kontroll alatt tartani a játékot, a harmadik harmadra pedig tudtuk, hogy nyomni fog a Gyergyó, nekünk pedig túl kell élnünk, oda kell tennünk magunkat” – összegzett Niko Eronen, a DAB edzője.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!