A fegyelmezett védekezésről és még inkább a kapusokról szólt a Galaci CSM–Brassói Corona találkozó szombaton este a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszában. Mindkét csapat alaposan felkészült a meccsre, amely inkább hasonlított egy sorsdöntő play-off összecsapásra, mint egy egyszerű alapszakasz mérkőzésre.
Egyszerű volt a képlet: ha a brassóiak legalább egy pontot szereznek, akkor ők kezdik az élről a rájátszást, másként a vasárnapi utolsó mérkőzésen dől el a sorrend a mezőny élén.
Az első harmadban egy-egy kiállítás került jegyzőkönyvbe, gól nem. Ez aztán a 29. percben történt meg, amikor Ribalko kék vonalról leadott lövése csapta be Polcot. Ezt követően sem változott a játék képe, egyik csapat sem kockáztatott, a védekezés volt a fő szempont. Inkább helyzetecskék, mint nagy helyzetek alakultak ki a két kapu előtt, ezeket pedig Onodi és polc is sorra megoldották.
Egy perccel a rendes játékidő vége előtt Dave McQueen lehozta a kapust, Ribalko pedig a félpályán túlról küldte a korongot az üres ketrecbe. Ezzel eldőlt a találkozó. Wilson ugyan még szépített, de a lényegen ez már nem változtatott.
Vasárnap 17.30-tól igazi „alapszakasz döntő” következik. Ha a galaciak ismét rendes játékidőben nyernek, akkor ők az elsők, másként a brassóiak nyerik az alapszakaszt.
Romániai jégkorongbajnokság alapszakasz:
Galaci CSM–Brassói Corona 2–1 (0–0, 1–0, 1–1).
Gólszerzők: Mikhail Ribalko (29. és 60. perc), illetve Ben Wilson (60.).
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!