Hirdetés

Nem csak elégedett, büszke is csapatára a romániai női hokiválogatott edzője

Sikerült szintet lépni tavalyhoz képest
Fotó: FRHG

Hiányos kerettel, de a korábbiakhoz képest magasabb szintű jégkorongot játszva ezüstérmes lett a romániai női jégkorong-válogatott a divízió 3/A jelű világbajnokságon. Barabás László vezetőedző úgy látja, végre jó irányba indult el a hazai női hoki.

2024. március 19., 20:33

Mint ismeretes, egy évvel korábban, a Bulgária elleni meccsen kitört tömegverekedés miatt a romániai válogatott több játékosa több mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így ők nem utazhattak az idei horvátországi világbajnokságra. Az egyik legjobb hazai csatár Ana Voicu pedig épp az utolsó bajnoki meccsen szenvedett súlyos sérülést, így rá sem számíthatott a csapat az idei vébén – mutatott rá az előzményekre Barabás László.

A végleges utazó keret a világbajnokságot megelőző héten a Csíkkarcfalván sorra került összetartáson állt össze, ahol egy felkészülési mérkőzést is játszottak a Felcsík U15-ös csapatával.

Hirdetés

Négy győzelem és egy reális vereség

Az öt mérkőzés közül az elsőn nagy tempót diktáltak a mieink és ez meg is hozta az eredményét egy 7–0-s győzelem formájában Szerbia ellen.

Ezen a meccsen mindenki meg akarta mutatni, hogy mire is képes, nagy tempót diktáltunk, amit az ellenfél nem bírt. Hamar jöttek a gólok is, ami mentálisan is erőt adott a lányoknak”

– mutat ár az edző.

Ez az erő megmaradt másnapra is, amikor a házigazda Horvátország következett, akik egy éve még magasabb értékcsoportban szerepeltek, ez is mutatta, hogy jóval erősebbek, mint amilyenek a szerbek voltak. Jó meccs volt, 4–2-re győztek a romániai lányok.

•  Fotó: FRHG Galéria

Fotó: FRHG

Litvánia ellen 1–3-as hátrányban voltak a mieink az 53. percben, de az első romániai gólt is szerző és így mesterhármast elérő Bende Júlia fél percen belül egyenlített, Szekeres Edit találata pedig a győzelmet is meghozta.

„A litvánok elleni meccset sajnos nem kezdtük jól, az öltözőben ragadtak a játékosaim, felülkerekedett rajtunk az ellenfél az elején.

De a lányok, nagyon akartak küzdöttek, Júlia második gólja erőt adott az egész csapatnak, és sikerült talpra állni, és még a rendes játékidőben fordítani és nyerni 4–3-ra, ami a pontok szempontjából nagyon fontos volt. Karaktert mutattunk”

– összegez Barabás.

Ukrajna viszont egyértelműen jobb volt a romániai csapatnál. Az 1–5-ös eredmény teljesen reális volt. A játékosok fáradtak voltak, a lábak elsavasodtak, nem haladtak a korcsolyák.

Amint az edző fogalmaz, az ukrán volt az egyetlen csapat ezen a vébén, amely mind az öt meccsen azonos energiaszinten tudott hokizni, és volt egy soruk, amely kiemelkedett a mezőnyből. Ehhez hozzá tartozik, hogy Ukrajna sok helyről kapott különféle segítséget az elmúlt évben, Svédországban, Kanadában készülhettek. Egyértelműen ők voltak a legfelkészültebb válogatott.

•  Fotó: FRHG Galéria

Fotó: FRHG

A romániai együttesnek az utolsó meccs nem okozhatott gondot, Bulgária gyengébb játékerőt képviselt, fáradtan is meglett a 4–1-es győzelem.

A mérkőzésnek volt némi pikantériája az egy évvel korábbi tömegverekedés miatt, de most szó sem volt semmilyen feszültségről.

Megbeszéltük az edzőkollégával, hogy mindketten sajnáljuk az akkor történteket a fair play szellemében zajlott a meccs.

Utána pedig nagyon szurkoltunk a horvátoknak, akik Ukrajnával játszottak. Ha nyertek volna, akkor mi lettünk volna a feljutók. Vezetett is Horvátország, aminek nagyon örültünk, de az öröm nem sokat tartott, Ukrajna verhetetlen volt. Így ezüstérmesek lettünk” – zárja a világbajnokság összefoglalását Barabás László.

•  Fotó: FRHG Galéria

Fotó: FRHG

Jövőre jó esély lehet a feljutásra

Mint leszögezte, nem csak elégedett az ezüstéremmel, de nagyon büszke is a lányokra. Sikerült szintet lépni tavalyhoz képest. „2025-ben jó esély lesz a feljutásra, ha a következő szezonban mindenki beleteszi a szükséges munkát, és akkor velünk lehetnek azok is, akik most hiányoztak.

Mindemellett lényeges, hogy a csapat játékosai közül a legtöbben még 18 év alattiak. A Romániai Jégkorong Szövetségben már van szó arról, hogy jövőre U18-as válogatottat is összeállítson Románia.

A fejlődés nagyban köszönhető annak, hogy az elmúlt szezonban már egy jóval komolyabb bajnokság volt, mint azelőtt sok évig.
•  Fotó: FRHG Galéria

Fotó: FRHG

Míg 2023-tavaszán csak egy bukaresti csapat vett részt a bajnokságban a gyergyószentmiklósi Fox Hockey mellett, most visszatért Csíkszereda és csapatot indítottak Csíkkarcfalván és Marosvásárhelyen is. Nekünk gyergyóiaknak a magyar bajnokságnak köszönhetően valamivel több rutinunk van, de sok lánynak jót tett, hogy szerepelhetett a bajnokságban. Talán legutóbb több, mint húsz éve volt ilyen. Úgy gondolom, ez a fejlődés Laczkó Leventének, a Fox Hockey vezetőjének köszönhetően indulhatott el, pár éve még csak ő gondolta komolyan, hogy érdemes foglalkozni a női jégkoronggal. Ez a mostani eredmény az ő érdeme is.

Bizakodó vagyok, hogy fellendülés jön, jó irányba tart a női jégkorong Romániában”

– fogalmazott a válogatott edzője.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Ez is érdekelheti

Magyarország ellen debütált a romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott

Történelmi mérkőzéseken van túl a román női 3x3-as jégkorong-válogatott: a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő együttes Budapesten Magyarország válogatottjával találkozott.

A véghajrában dőlt el a jégkorong Szuperkupa

Izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronával szemben a Szuperkupáért vívott összecsapáson. A kiegyenlített szombati meccsen a hazaiak 47 másodperccel a rendes játékidő vége előtt lőtték a mindent eldöntő találatot.

Összehívták az U18-as női romániai jégkorong-válogatott keretét

Szeptember 1. és 3. között Csíkkarcfalván tartja első összetartását a romániai női U18-as jégkorong-válogatott az új idényben. Több székelyföldi játékos kapott meghívót.

Méltó ellenfél volt a Sapientia, a gólokat a gyergyóiak lőtték

Szezonkezdetnek teljesen vállalható, iramos mérkőzést vívott kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23. Az edzőmeccset a várakozások szerint a piros-fehérek nyerték, de az egyetemisták sem lehetnek elégedetlenek.

Búcsúmeccs, tesztelnek a csapatok, bérletárusítás a hokisoknál

Javában készülnek a hokicsapatok a közelgő idényre. Búcsúmeccset és felkészülési találkozót is rendeztek Brassóban, elkezdték a Csíkszeredai Sportklub-bérletárúsítást, jégen a Gyergyói Hoki Klub és a Sapientia U23 is.

Összetartás az ifi hokiválogatottnál, a székelyföldi csapatok adják a keret zömét

A romániai U20-as jégkorong-válogatott Csíkkarcfalván kezdi meg a felkészülést a 2026–2027-es idényre. A fiatalok négynapos edzőtábort tartanak, a keretbe kizárólag a hazai bajnokságokban szereplő játékosok kaptak meghívót.

A telt ház biztos, alig van jegy a hoki Szuperkupa-meccsre

Az új jégkorongszezon első trófeájáért a bajnok, a Gyergyói Hoki Klub és a Román Kupa-győztes, a Brassói Corona csap össze. Egy nap alatt felvásárolták a belépők nagy részét.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

A Remete Ice Arénában avatnak kupagyőztest

A Gyergyói Hoki Klub lesz a házigazdája a jégkorong Román Kupa négyes döntőjének. Az eseményt szeptember 12-én és 13-án rendezik meg a Remete Ice Arénában.

Lejátszották a székely himnuszt is a csíkszeredai női hokisok felvidéki tornáján

Nemcsak a jeges edzések, hanem a felkészülési mérkőzések megkezdésében is a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongozói számítottak idén úttörőnek a székelyföldi hokicsapatok közül, akik a második helyen zárták a felvidéki Iglón rendezett Petroltrans Kupát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!