A fiatalos lendület és jól berögződött rutin találkozott a Gyilkos-tó Kupa második napján, és ezúttal az utóbbi érvényesült jobban.
Kezdetben az Ágyúsok játszottak fölényben, többet korcsolyázva, gyors hokival hozták többször is nehéz helyzetbe Onodit, és Biró Ottó révén meg is szerezték a vezetést. Az előny a 25. percig tartott ki, amikor Sursov lövése talált be.
Három perccel később pedig már a galaciaknál volt az előny, akik ezt még a második harmadban meg is duplázták. Erre még a harmadik harmadban is rátettek egyet, és ugyan Gecse még faragott a különbségből egy mesterien kijátszott emberelőnyös akcióból, a lényegen már nem változtatott.
A Galaci CSM 4–2-es győzelemmel zárta a Gyilkos-tó Kupát. A mérkőzés után az Ágyúsok részéről Biró Ottó, a túloldalról Onodi Ottó vehette át a csapata legjobb játékosának járó különdíjat. Az Ágyúsok vasárnap is pályára lépnek, az ellenfelük a házigazda Gyergyói HK lesz. A mérkőzés 19.30-kor kezdődik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!