HIRDETÉS

Nehezen nyert Galacon a Sportklub

Noha anyagi gondokkal küzd, derekasan helytállt a Duna-parti együttes. Archív
Fotó: Pinti Attila

2017. november 09., 22:18

A vártnál nehezebben nyert csütörtök este a Csíkszeredai Sportklub Galacon a helyi Dunărea ellen a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. Az utolsó percig szoros mérkőzés végül a kék-fehérek 4–3-as sikerét hozta.

2017. november 09., 22:18

Az első játékrészben két emberelőnye is volt a Sportklubnak, de egyiket sem tudta gólra váltani, a hazai gárda pedig a 20. percben megszerezte a vezetést. A második harmad közepén kiegyenlített a csíki vendégcsapat, majd hamar meg is szerezte a vezetést, de a galaciak is betaláltak Ruczuj kapus hálójába.

Úgy tűnt, hogy 40 perc után 2–2 lesz az eredmény, de fél perccel a második szünet előtt Valcharék kihasználtak egy emberelőnyt, és újra a Sportklub vezetett.

HIRDETÉS

Az utolsó játékrész elején több percen át kettős emberhátrányban játszott a Sportklub, de a csíkiaknak sikerült kivédekezniük ezt a periódust, majd kétgólosra növelték előnyüket. A galaciak nem adták fel, 4–3-ra szépítettek, de az egyenlítés már nem sikerült. A Sportklub 14 mérkőzés után is veretlen a 2017–2018-as román hokibajnokságban.

Galaci Dunărea–Csíkszeredai Sportklub 3–4 (1–0, 1–3, 1–1)
Gólszerzők:
Donatas Kumeliauskas (20. perc), Szőcs Szabolcs (37.) és Timur Rasulov (52.), illetve Andrej Taratuhin (29.), Farkas Tamás (32.), Radim Valchar (40.) és Makszim Potapov (49.).
Büntetőpercek: 12–10.
Játékvezetők: Máthé István, Crișan Hunor és Elena Dima.

Íme a további, novemberi műsor

Péntek: Galaci Dunărea–Csíkszeredai Sportklub (18.30 óra) és Brassói Corona–Bukaresti Steaua (18.30).
Szombat: Brassói Corona–Bukaresti Sportul Studențesc (18.30).
Vasárnap: Brassói Corona–Sportul Studențesc (11.30).
November 13.: Gyergyószentmiklósi Progym–Brassói Corona (18.30).
November 14.: Gyergyószentmiklósi Progym–Brassói Corona (18.30).
November 17.: Brassói Corona–Csíkszeredai Sportklub (18.30).
November 18.: Gyergyószentmiklósi Progym–Bukaresti Sportul Studențesc (18.30).
November 19.: Progym–Sportul (11.30) és Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona (18.30).
November 20.: Progym–Sportklub (18.30).
November 21.: Sportklub–Progym (18.30).
November 24.: Steaua–Progym (18.30).
November 25.: Steaua–Progym (18.30).
November 30.: Brassó–Sportklub (18.30).

Rangsor
1. Csíkszeredai Sportklub 41 pont (14 mérkőzés)
2. Gyergyói Progym 19 (10)
3. Galaci Dunărea 17 (14)
4. Bukaresti Steaua 15 (12)
5. Brassói Corona 7 (4)
6. Sportul Studențesc 0 (12)

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Leszerepelt a román válogatott a hazai barátságos mérkőzésén

Szabadnapos volt a román labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban. Tétmérkőzés helyett barátságos meccset játszott, amelyen 3–0-ra veszített Kanada ellen.

Levették a képernyőről a Sepsi OSK-t, tévében az ASA bukaresti kiszállása

A válogatott szünet miatt a hétvégén a 2. Ligában sem rendeznek mérkőzéseket, azonban időközben a szövetség közzétette a következő, 6. forduló programját. Kiderült, hogy a Sepsi OSK kikerült a középpontból, de cserébe reflekorfényt kap az éllovas ASA.

Székelyhon

Jogosítvány nélkül kvadozó fiatalt üldöztek a rendőrök

Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.

`
Krónika

„Magyarul beszélj otthon, ne az utcán!” Újabb soviniszta megnyilvánulás, ezúttal Kolozsváron

Agresszívan rászóltak egy nőre Kolozsváron, hogy ne beszéljen magyarul, sőt még bozgornak (hazátlan) is nevezték. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a Krónikával közölte, hogy a történtek kapcsán eljárást indított.

Krónika

Kibeszéletlen katasztrófa: Parajd és a sóbánya bizonytalan sorsa

Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.

Főtér

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Ez is érdekelheti

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Majoross Gergely: felelősség a határon túli szurkolókhoz is tartozni

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya az U25-ös csapattal a Rusty Kupán elért győzelem után kiemelte: a fiatalok nemcsak szakmailag léptek előre, hanem megtapasztalták, milyen felelősség a határon túli szurkolókhoz tartozni.

Sűrű hétvégével rajtol a romániai hokibajnokság

A Szuperkupa után elrajtol a 2025–2026-os romániai jégkorongidény: péntektől vasárnapig sűrű a program a bajnokságban. A szövetség fontos döntéseket hozott a válogatottak és a játékvezetés jövőjéről.

Ambrus Csongor: nem kopogtatni szeretnénk, be akarjuk törni az ajtót

A magyar U25-ös hokiválogatott csíkszeredai csatára, Ambrus Csongor számára felejthetetlen élmény volt szülőföldjén, barátok és rokonok előtt megnyerni a Rusty Kupát. A Hydro Fehérvár játékosa úgy véli, a győzelmekkel felhívták magukra a figyelmet.

Mindent megnyert a klubcsapatával, kinevezték a román hokiválogatott szövetségi kapitányának

A román felnőtt jégkorong-válogatott új szakmai stábbal vág neki az új szezonnak. A csapat irányítását a finn Markus Juurikkala veszi át, segítői Péter Róbert és Zsók Levente másodedzők, valamint Ruczuj Gellért kapusedző lesznek.

Sokba kerültek a védelmi hibák, a Corona elhódította a Szuperkupát

Címvédés reményében lépett jégre a Remete Ice Arénában a Gyergyói Hoki Klub, de a piros-fehérek ezúttal nem tudták megtartani a trófeát: a Brassói Corona 4–2-re győzött, és elhódította a Szuperkupát.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!