A válogatottak olimpiai selejtező tornája miatt szünet van az Erste Ligában, de a romániai jégkorong bajnokság alapszakaszában ilyenkor sem áll meg az élet, a GYHK-nak is most volt alkalma lejátszani a Steaua elleni idei utolsó mérkőzését.
Annak ellenére, hogy a legutóbbi találkozón négygólos hátrányból fel tudtak jönni –1-re a „katonák”, mindenki arra számított, hogy sima GYHK győzelem születik.
Nem így alakult.
A Steaua gyorsan kétgólos előnybe került, a GYHK pedig Antal találata révén kezdett felzárkózni. Itt még semmi ok nem volt az aggodalomra, nem volt jobb a Steaua, csak sorban kimaradtak a piros-fehérek helyzetei.
Aztán második harmad közepén már kínos meglepetés érett:
a 33. percben 5–1 állt az eredményjelzőn, és nem a GYHK javára. Timaruék belőtték a helyzeteiket.
Innen kezdte összeszedni magát Malcolm Cameron együttese. Pesztunov és Elekes-Darabont góljai révén lett 5–3. Az utolsó húsz percben kezdett úgy játszani a gyergyói együttes, ahogy azt kell (6–20 volt ebben a periódusban a kapura lövések aránya), és ez az egyenlítéshez volt elég. Csergő és Jones találatai után azonban nem sikerült bevinni a kegyelemdöfést.
5–5 volt az állás 60 perc után és ez a hosszabbításban sem változott. A büntetők során az első körben Deniszkin és Vorobjev is sikeres volt, aztán négy-négy kihagyott rávezetés következett, hogy aztán Csergő betaláljon és lezárja a mérkőzést.
Jégkorong, romániai bajnokság
Bukaresti Steaua–Gyergyói Hoki Klub 5–6 bü. (2–1, 3–2, 0–2, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: Sándor Emil (3. perc), Radu Claudiu (7., 25.), Andrei Filip (21.), Artyem Maszlov (33.), illetve Antal Zsombor (12.), Dmitrij Pesztunov (39.), Elekes-Darabont Hunor (40.), Csergő Hunor (52.), Mitchell Jones (53), és Csergő Hunor (65., győztes büntető)
Kiállításpercek: 26–16
Kapura lövések: 27–43
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!