Kiegyensúlyozott első játékrészt követően a második húsz perc elején a szlovákok egy távoli, jól helyezett lövésből Novodomec révén megszerezték (1–0) a vezetést, majd a játékrész közepén Škvarka kihasználta a romániai csapat védelmi rövidzárlatát: a kapu elé korcsolyázott, ahonnan fonákkal a felsőbe lőtte a korongot (2–0).
A harmadik harmadban újra a szlovákok akarata érvényesült, előbb emberelőnyből talált be Trenčan (3–0), majd Stránský gólja megpecsételte a mérkőzés sorsát (4–0). Az utolsó percekre, a szépítés reményében a romániai válogatott kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, a vendégek azonban korongot szereztek, és Škvarka az üres kapuba lőtte (5–0).
Románia egyetemista válogatottjának mérlege a karcfalvi világkupán két győzelem és három vereség: 5–4 – hosszabbítás után Kanadával és 6–2 Csehországgal, illetve 4–5 Lengyelországgal, 2–3 az Egyesült Államokkal és 0–5 Szlovákiával.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!