Az ilyen meccsek általában addig nehezek, míg meg nem születik az első gól, ez a 9. percben jött el, ekkor kapitulált először Uruc: Koskiranta volt a gólszerző. 4 perc múlva jött a következő, Basaraba fejezett be góllal egy emberelőnyt.
Amint a GYHK és a Keresztes Média ingyenes élő közvetítése is mutatta,
a középső harmadban már több gól is bizonyította az egyértelmű gyergyói fölényt, a második szünetben már 7–0 állt az eredményjelzőn.
Az utolsó húsz percre még inkább visszavettek a tempóból Sáráék, így csak egy góllal nőtt a hazai találatok száma. Végül pedig a Steauának is sikerült elérnie a becsületgólt, Creanga váratlan lövésével.
A két együttes kedden 18.30-tól újra összecsap.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!