A dániai Aalborgban zajló torna nyitómeccsén pénteken délután gyorsan vezetést szerzett a Katowice, egy Tőkéről lecsorgó korongot az üresen arra korcsolyázó Mroczkowski passzolt a hálóba. A játék többnyire a brassóiak harmadában zajlott,
ennek ellenére a 9. percben Piché kékvonalas bombájába ért bele Gajdó Balázs és ezzel egyenlített a romániai bajnok.
A szünet előtt két perccel jött az újabb lengyel gól, egy korong pattant fel a brassói kapu előtt és Dupuy a levegőből baseball mozdulattal tette be Tőke feje fölött a kapuba.
A második harmadban sem telt el sok idő az első találatig, Koponen középről lőhetett zavartalanul. A csarnok sárga mezes szurkolók éneklésétől volt hangos, de nem a brassói drukkereknek köszönhetően, hanem a Katowice utazó szurkolótábora adta a hangulatot.
A játékrész közepén 4–1-re változott az állás, a lengyelek kihasználták az első emberelőnyüket.
Nem sokkal később a Corona is emberelőnyhöz jutott, van Wormer lövése jutott túl a Katowice kapusán. Szkacskov 2+2-es büntetést kapott magas botért, de úgy tűnt, sikerül kivédekezniük a négy perces emberhátrányt, végül azonban a középre berobbanó Fraszko újra háromgólosra növelte a lengyelek előnyét.
A harmadik harmadban pedig még inkább kijött a lengyel fölény,
a mindössze három sornyi játékost felvonultató Brassó elfáradt, a Katowice még négyet lőtt, 9–2 lett a vége.
A Corona szombaton 19 órától a házigazda Aalborg Pirates együttesével találkozik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!