Jobb volt a GYHK, mint a Fehérvár. Egy ilyen megállapítás hihetetlennek tűnik, de 50 percig igaz volt: a Gyergyói Hoki Klub olyan játékot tett ki a jégre az utolsó felkészülési mérkőzésének nagy részében, hogy arra az osztrák ICEHL-ben szereplő, papíron magasan erősebb Hydro Fehérvár AV19-nek nem volt ellenszere.
Itt is ki kell emelni az Orbán-Sylvestre-Bodó sort, amely sorra hozta össze a nagy helyzeteket a házigazdák kapuja előtt, Kornakker kiváló formája akadályozta meg a gólt az első két harmadban. Voltak helyzetei a „Volánnak” is, de jóval kevesebb az igazán veszélyes, a védelem nem hagyta élni Bartalisékat. A gyergyóiak új kapusa, Rinne pedig megmutatta, legalább olyan szintű hálóőr (vagy jobb), mint amilyen a korábbi, az Erste Liga legjobbjai közé tartozó Cooke volt.
De nem csak a név szerint említett piros-fehérek hoztak kiemelkedő színvonalat, mindenki keményen dolgozott, és volt, hogy a harmadik sor szorította be hosszú időre a fehérváriak első sorát.
A harmadik harmad közepén emberelőnyben Hári lőtt a hosszúba (Rinne semmit sem láthatott belőle) és ez a szinte a semmiből jött találat hirtelen új lendületet adott a fehérváriaknak, a gyergyóiak pedig ezt már nem tudták követni. Jött egy védelmi hiba és a második találat is Jacobs részéről. Szilassy Zoltán két és fél perccel a vége előtt lehozta a kapust, de ez sem segített a szépítésben, igaz, a hazaiak sem tudtak betalálni az üres ketrecbe.
A GYHK akárcsak az első felkészülési meccsén, a negyediken is 0–2-es vereséget szenvedett jóval magasabban jegyzett ellenfelekkel szemben, de semmi szégyellnivalója nincs. Elmondható, hogy ha
azt a formát hozzák élesben is, amit az edzőmérkőzéseken, akkor az Erste Ligában bárkinek lehet velük szemben félnivalója.
A poros-fehérek következő összecsapása már hazai jégen lesz. Pénteken, szeptember 17-én a Dunaújvárosi Acélbikák látogatnak Gyergyószentmiklósra.
Jégkorong, felkészülési mérkőzés:
Hydro Fehérvár AV19–Gyergyói Hoki Klub 2–0 (0–0, 0–0, 2–0)
Gólszerzők: Hári János, Colin Jacobs
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!