A magyar U25-ös és a romániai bajnokságban is számított a Gyergyószentmiklós–Csíkszereda női hokimérkőzés, így hat pontért játszottak.
A győztes kiléte már az első harmadban eldőlt, 5–0-ra vezettek a gyergyóiak. A másodikban kétszer betaláltak a csíkiak is, de a rókalányok újabb öt gólt szereztek. A záró játékrész pedig 6–1-gyel zárult, így alakult ki a 16–3-as végeredmény.
A székely női csapatok most pihenhetnek, januárban folytatódik a két versenysorozat.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!