Nagy-Britannia minden szempontból kimagaslott a mezőnyből, a szigetországiak lőtték a legtöbb gólt, kapták a legkevesebbet, ők voltak egyedül veretlenek a mezőnyben, egyben a legszerencsésebbek is, hiszen első három meccsükből kettőt a hosszabbításban, egyet pedig büntetőkkel nyertek meg. Mindenkit maguk mögé utasítottak, így egy év alatt vissza is jutottak az elitbe.

A lengyelek pedig ennél azért jobb teljesítményben bízhattak, hiszen tavaly még az elitben hokiztak, idén utolsó előtti helyen végeztek a csoportban, legutóbbi három meccsüket egyaránt háromgólos különbséggel veszítették el.
A másik feljutó helyet az olaszok szerezték meg, miután szombaton délután 7–1-re győzték le Romániát.
Olaszország három év után visszajutott az elitbe, míg Románia négy évet töltött a másodosztályban, jövőre a divízió I/B-ben lép majd jégre. A másik feljutó hely a Nagy-Britannia–Lengyelország mérkőzésen dől el.

A divízió I/B-ből érkezett Ukrajna közel volt a bravúrhoz, ám a számára mindent eldöntő meccsen nem tudta legyőzni Japánt.
Divízió I/A jégkorong-világbajnokság, ötödik nap
Olaszország–Románia 7–1 (3–1, 3–0, 1–0),
gólszerzők Frigo (3.), Tedesco (5., 40.), Mantenuto (16.), Misley (33.), Zanatta (37.), Zanaetti (45.), illetve Valchar (15.)
Japán–Ukrajna 3–2 (1–1, 2–0, 0–1),
gólszerzők Nakajima (14.), Irikura (30.), Suzuki (31.), illetve Zaharov (5.), Vorona (50.)
Nagy-Britannia–Lengyelország 3–0 (1–0, 2–0, 0–0),
gólszerzők Waller (18.), Dowd (28.), Betteridge (36.)
A vébé végeredménye
1. (és feljutott) Nagy-Britannia 12 pont
2. (és feljutott) Olaszország 10
3. Ukrajna 9
4. Japán 7
5. Lengyelország 6
6. (és kiesett) Románia 1.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!