HIRDETÉS

Mit kínál a hokiutánpótlás?

A Csíkszeredai ISK U18-as csapata két számjegyű vereségeket mért a Steauára
Fotó: Pinti Attila

2020. március 31., 10:48

Két korosztályban hirdetett bajnokot a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) a koronavírus-járvány miatt március közepén félbeszakított 2019–2020-as idényben. Mindkét korosztályban székelyföldi csapatok végeztek az élen.

2020. március 31., 10:48

Törölték a romániai felnőtt (férfi és női), illetve az U20-as jégkorongbajnokságokat. Az U18-as és az U16-os korosztályban az alapszakasz végénél tartottak, így mindkét bajnokságban eredményt hirdettek. E két korosztály játékosaiból kellene frissíteniük kereteiket a következő években a felnőtt együtteseknek.

Négy csapat nevezett be az U18-as bajnokságba, amelyet a 2002-ben és később született játékosok számára írtak ki, de a szakszövetség jóváhagyásával a regáti csapatokban idősebb játékosok is szerepelhettek. Ez nem okozott gondot a csíki és a gyergyói együttesnek, mindkét gárda simán verte a bukarestieket. Suceava viszont egyetlen meccset sem játszott az erdélyiek ellen, csupán a Steauával meccselt.

HIRDETÉS

A csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi csapatoknak egy-egy vereségük volt, az egymás elleni meccsek alapján pedig a Csíkszeredai ISK lett a bajnok.

A bajnokcsapatot Györgypál Tamás és Tódor Krisztián edzők készítették fel, az ezüstérmes Gyergyószentmiklósi ISK edzője pedig Farkas Csaba. Györgypál Tamás: „Két évvel ezelőtt még ki tudtunk állítani három sor 2002-ben született játékost, erre a szezonra azonban többen külföldre távoztak, mások pedig abbahagyták a hokit, így egyetlen 2002-esekből álló sorunk maradt, a csapatot fiatalabb játékosokkal egészítettük ki.

Ahogy eddig minden korosztályban, most is vannak tehetséges végzőseink, fontos, hogy fejlődésük töretlen maradjon”.

Az U18-as bajnokság végeredménye: 1. Csíkszeredai ISK, 2. Gyergyószentmiklósi ISK, 3. Bukaresti Steaua Rangers, 4. CSM Suceava.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A bajnokcsapat kerete: Kőszegi Kálmán, Mag Örs (kapusok), Kristó Csongor, Benedek Gábor, Benedek Tamás, Antal László, Kristó Márton, Györfi Szilárd, István Sándor, Márton Csongor, Bajkó Csongor, Adorján Koppány, Both Péter, Farkas Dávid, Bálint-Kajcsa János, Márton Botond, Vrencean Levente, Szilveszter Szilárd, Antal Ervin. Edzők: Györgypál Tamás és Tódor Krisztián.

Felcsíki reménységek

Teljes egészében felcsíki községekből származnak az U16-os bajnokcsapat tagjai. Ifj. Antal Előd több mint hat éve dolgozik velük, tavaly is az U16-os bajnokságban indultak, ahol harmadikok lettek, idén viszont bajnokságot nyertek. „Korosztályunkban a legjobbaknak bizonyultunk az alapszakaszban, a rájátszásban lettek volna nehezebb meccseink is, hiszen egyes csapatoknak a szakszövetség megengedte, hogy idősebb sportolókat használjanak” – mondta ifj. Antal Előd, aki szerint a rendszeres, következes munkának meg lett az eredménye.

Hét csapat indult az U16-os jégkorongbajnokságban, és az első öt helyen erdélyi csapatok végeztek. A sorrend: 1. Felcsík SK, 2. Gyergyószentmiklósi ISK, 3. Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek, 4. Brassói Corona, 5. Csíkszeredai ISK, 6. Bukaresti Steaua Rangers, 7. Bukaresti Viitorul Hocheist.

•  Fotó: Felcsík SK Galéria

Fotó: Felcsík SK

Az ezüstérmes gyergyói csapat edzője az egykori kiváló kapus, Molnár Szabolcs, a bronzérmes háromszéki együttest pedig Kertész Zoltán és Kernászt Huba edzők készítették fel. A Brassói Corona edzői Kovács László és Fülöp Rajmond, a Csíkszeredai ISK trénere pedig Gál Sándor.

Az aranyérmes Felcsík SK kerete: Biró Nándor, Galusnyák Tamás (kapusok), Süket Bálint, Nyika József, Kovács Előd, Antal Lehel, Máthé Blanka, Antal Krisztina (hátvédek), Both Alpár, Bârsan Rezső, Nyika Sándor, Barabás Benjámin, László Balázs, Kozma Gergő, Bogács Tamás, Kozma Szabolcs, Dávid Sonia (csatárok). Edzők: ifj. Antal Előd és Gyenge Tamás.

Ez tehát a romániai hokiutánpótlás a következő négy-öt évre, közülük kell válasszanak fiatalokat a felnőtt csapatok.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Real Madrid akadémiáján nevelkedett a Sepsi OSK új támadója

Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.

Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Eldőlt: elköltözik Nagyváradról az állatkert

A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Jobb volt a GYHK – így látták az edzők az év első székely rangadóját

Mind az évvégi, mind az új év eleji székely rangadó egygólos gyergyói győzelmet hozott. Ebben meghatározó szerepe volt a két kapusnak, Rinne és Adorján is remekül teljesített. Az edzők így látták a szerdai meccset.

Ismételten a gyergyóiak nyertek a székely hokirangadón

Akárcsak Csíkszeredában a múlt év utolsó meccsén, úgy Gyergyószentmiklóson is igazi rangadóhoz méltó, kiélezett meccset vívott az új esztendő első napján a Gyergyói Hoki Klub és a Sportklub. A telt ház előtt zajlott összecsapást ismét a GYHK nyerte.

A GYHK edzője szerint nagyon jól működött a létszámhátrányos játékuk a Sportklub ellen

A jégkorong Erste Liga székelyföldi rangadóján az éllovas Gyergyói HK az utolsó harmadban egy perc alatt két gólt ütve fordított és nyert a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A hétfő esti összecsapást az edzők értékelték.

Két gyors villanással a Gyergyó nyerte az év végi székely hokirangadót

Vendéggyőzelemmel zárult a 2024-es esztendő utolsó erdélyi jégkorongmérkőzése: hétfő este a listavezető Gyergyói HK egy góllal nyert a Csíkszeredai Sportklub otthonában.

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Szétlövés döntött a csíkdánfalvi Tízesek Kupáján

Hétvégén zajlott a Felcsíki Műjégpályán a 20. alkalommal megszervezett csíkdánfalvi Tízesek Kupája. Az évről évre hagyományosan megszervezett jégkorongtornán az elmúlt húsz esztendőben több mint száz játékos – gyerek, ifjúsági és felnőtt – lépett jégre.

Megragadna az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya stábjával együtt szeretne olyan történelmi tettet végrehajtani, ami korábban még nem sikerült a nemzeti csapatnak.

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

Ez nem kis bravúr a Sportklubtól, Brassóban legyőzte a Coronát

Remek védekezésének és a hajrában nyújtott eredményes támadójátékának köszönhetően a Csíkszeredai Sportklub szombat este győzni tudott a Brassó otthonában, a jégkorong Erste Ligában. Ebben a szezonban először nyertek a Corona ellen.

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!