A nyílt levél megfogalmazói rámutatnak olyan történésekre, amelyek a szövetség szabályzatát, de több esetben általános jogszabályokat is megsértenek, és amelyek az utóbbi években az RJSZ régi-új vezetése alatt történtek. Arra kérik a minisztert:
ne engedje, hogy a sportágat olyanok irányítsák, akik vezetése alatt kitalált mérkőzésekre kerül sor, amelyekhez hamis papírokat gyártottak bajnoki kiírásokban; továbbá fiktív klubokat hoztak létre, majd szavazati jogot adtak ezeknek a közgyűlésben.
Hosszan sorolják emellett azokat a, jégkorong fejlődését akadályozó döntéseket, illetve mulasztásokat, amelyek szintén az RJSZ újraválasztott vezetőinek rónak fel. Például, hogy diszkriminatív módon megvonták női sportolóktól a versenyzés lehetőségét; nem tudnak versenyzési, illetve játéklehetőséget biztosítani az U8-as, U10-es, U12-es és U14-es korosztályok számára; semmilyen erőfeszítést nem tesznek a sportolók toborzásáért, a jégkorongsport népszerűsítéséért; sokszor ellehetetlenítik azoknak a csapatoknak a működését, amelyek rengeteg energiát és pénzt fektetnek a megfelelő felkészülésbe, illetve a nemzetközi bajnokságokban való szerepelésbe; nem vesznek részt a jégkorong fejlesztését célzó nemzetközi programokban; nem használják ki a meghirdetett pályázatokat. Rámutatnak arra is, hogy még ki sem írták a hazai bajnokságokat, nemhogy megszervezték, elindították volna.
Külön kiemelik, hogy a szövetséget olyan személyek vezetik, akik a szeptember 15-i tisztújító közgyűlésen az Ifjúsági és Sportminisztérium jogi képviselőjének jelenlétében hagytak jelölni, majd megszavaztak három bizonyíthatóan jogi eljárás alatt álló személyt, akik közül egyet már jogerősen elítéltek, kettőt pedig bűnügyi eljárás alá vontak. Ugyanezek a vezetők jogtalanul és a szövetség alapszabályát semmibe véve érvénytelenítették több egyesület jelöléseit, és megvonták szavazati jogukat abszurd, mondvacsinált okokra hivatkozva.
A petíció megfogalmazói arra kérik Novák Károly Eduárdot, ne engedje, hogy továbbra is azok vezessék a jégkorongszövetséget, akik a fentieket elkövették. Rámutatnak, a miniszternek jogában áll, megvannak a törvényes eszközei, hogy beavatkozzon ebbe a, mostanra tarthatatlanná váló helyzetbe.
Kérik a minisztert, hogy törvényes keretek között a rendelkezésére álló lehetőségek felhasználásával tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy legyen a román jégkorongnak egy szabályosan és demokratikusan megválasztott vezetősége, amelyben helyet kaphat minden olyan hokiközpont, ahol valós munka folyik, ahol komolyan foglalkoznak a sportág fejlesztésével.
Leszögezik, az eddigiekben felsorolt panaszok és kérések nem egy szűk csoport gondolatai. „Székelyföldön és az ország számos régiójában széleskörű egyetértés van abban, hogy nem tartható fent tovább egy szakmailag inkompetens, erkölcsileg minősíthetetlen, jogilag erősen megkérdőjelezhető érdekközösség antidemokratikus hatalomgyakorlása” – olvasható a nyílt levélben.
A petíció teljes szövege ide kattintva olvasható el, és írható alá.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!