Hirdetés

Mindkét edző a gyergyóiak gyorsaságát emelte ki

A Coronának csak az egyenlítés jött össze
Fotó: Corona Brasov

A gyergyóiak edzője érthető módon elégedetten, a másik oldalon a brassói tréner nyilvánvalóan csalódottan nyilatkozott a csütörtöki 4–2-es GYHK-győzelemmel végződött mérkőzés után.

2023. március 10., 08:58

Végig kézben tartotta a mérkőzést és magabiztosan nyert Brassóban a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga elődöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2–1-re vezetnek a négy győzelemig tartó párharcban.

Kapcsolódó

Hirdetés

Mestermérleg

Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője: „Ez egy nagyszerű mérkőzés volt. Megint egy kicsit más, mint az első kettő, mert több volt a gól és több a büntetőperc is. És emocionálisabb is volt.

A különbség a második harmadban jelentkezett. Gyorsabbak voltunk és nagyon hatékonyak is. Szereztünk három gólt, szóval nagyon elégedettek vagyunk ezzel a meccsel.

De természetesen tudjuk, hogy pénteken is játszanunk kell. És a legfontosabb most, hogy élvezzük egy kicsit ezt a győzelmet, aztán regenerálódjunk, táplálkozzunk, fogyasszunk folyadékot, pihenjünk, majd visszatérünk és újra harcolni fogunk”.

Dave MacQueen, Brassói Corona vezetőedzője: „Nos, ők voltak a jobbak. Mi nem tettük meg azokat a dolgokat, amikről a sorozat elején beszéltünk. És egy ilyen jó csapat ellen ez ide vezet.

Nem hagytak nekünk lehetőségeket, egyszerűen jobbak voltak nálunk. Gyorsabbak voltak, egyszerűbb volt a játékuk, és minden csatát megnyertek.

Ezt nem vártam tőlünk, azt hittem, készen állunk. De ez egy hosszú sorozat és pénteken vissza kell jönnünk, és megpróbálni megnyerni a meccset”.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Ez is érdekelheti

Ezúttal nem volt elég puskapor az Ágyúsokban, kiütéssel nyert a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub fölényesen nyerte az első Erste Liga-találkozóját a Háromszéki Ágyúsok ellen. A hazaiak az első két harmadban gólt sem kaptak, összességében pedig megérdemelten nyerték meg a székely rangadót.

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!