Hirdetés

Minden találkozón meccsben van a Sportklub, de mégis elveszíti

Csak a mérkőzés elején vezetett a Sportklub az Újpest ellen
Fotó: Pinti Attila

Kilencedik mérkőzésén kilencedik vereségét szenvedte el a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A székelyföldi kék-fehérek pénteken este az éllovas Újpest együttesétől kaptak ki hazai pályán négy góllal.

A sereghajtó Sportklub megizzasztotta az eddig veretlen Újpestet a mérkőzés elején. Az első negyedet még döntetlennel zárták a felek, és a folytatásban sem tudtak gyorsan elhúzni az újpestiek, de szépen lassan összeszedték magukat, és négygólos győzelmet arattak a Vákár Lajos Műjégpályán.

Bradley Gratton, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője szerint az első harmadban ők irányítottak, aztán a második játékrészben egy kiállítással elkezdődtek a gondjaik.

Többször előfordul, hogy jól játszunk, majd egy váratlan esemény keresztbe tesz nekünk. Nehéz elveszíteni egy jó találkozót. Minden meccsben ott vagyunk, de most megint nem jött össze. Számít az is, hogy fölösleges kiállításokat kapunk. Nyerhettünk volna, de hagytuk, hogy kicsússzon a kezünkből az irányítás”

– nyilatkozta a csíkiak vezetőedzője.

Bradley Gratton, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Bradley Gratton, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője
Fotó: Pinti Attila

Markus Juurikkala , az Újpesti TE vezetőedzője szerint nagyon jó teljesítményt nyújtott csapata.

„Örülök a három pontnak, az eredmény alapján egyértelmű, hogy mi voltunk a jobbak. Büszke vagyok a srácokra, nem volt könnyű a Csíkszereda otthonában játszani, de jól teljesítettünk” – mondta el Juurikkala.

A Sportklub következő mérkőzése szintén hazai pályán lesz, vasárnap 18.30 órától a Budapest Jégkorong Akadémia HC vendégeskedik a Vákár Lajos Műjégpályán.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Negyedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Újpesti TE UTE
8
7
1
0
0
32-12
23
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
10
5
2
1
2
41-26
20
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
9
4
1
1
3
28-25
15
4
Brassói Corona Brassó
9
4
1
0
4
28-30
14
5
Budapest JAHC BJAHC
9
2
2
2
3
34-32
12
6
FTC-Telekom FTC
5
3
1
0
1
31-18
11
7
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
8
3
0
1
4
22-24
10
8
Debreceni EAC DEAC
8
2
2
0
4
20-31
10
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
8
2
0
2
4
17-31
8
10
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
10
0
0
3
7
29-53
3
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Székelyhon

Székelyudvarhelyi csillag született a magyarországi tehetségkutató színpadán – videóval

Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Mélyrepülésben a címvédő és a Sportklub, menetel a Corona (videóval)

A címvédő Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub sem találja formáját a jégkorong Erste Ligában, a Brassói Corona viszont megállíthatatlan és átvette a vezetést. Edzői értékelők és meccsösszefoglalók.

Összejött a fordítás, végül mégis csak egy pontot tartott otthon a Sportklub

Felváltva vezettek a csapatok a Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub–Debrecen mérkőzésen, amely csak a ráadásban dőlt el: a vendégek a 61. percben beütötték az aranygólt, és két ponttal távoztak Csíkszeredából.

Újra egy fáradt csapat arcát mutatta a GYHK

Nem sikerült még kimászni a gödörből, megint egy fáradt csapat arcát mutatta a Gyergyói Klub a BJAHC ellen. Ezt pedig kíméletlenül ki is használta a vendégcspat.

Fordított és megszakította a DVTK győzelmi sorozatát a Brassói Corona

Hiába talált be korán a DVTK Brassóban, a Corona gyorsan reagált, majd fokozatosan átvette az irányítást, és végül magabiztos győzelemmel zárta az Erste Liga vasárnapi játéknapját.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Pont nélkül maradtak a székelyek pénteken, a brassóiak átgázoltak ellenfelükön (videóval)

Gyergyóremetén és Csíkszeredában is a vendégcsapat ünnepelhetett, míg Brassóban a házigazda a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. Juurikalla nem keresett kifogást, Skudra a helyzetkihasználáson javítana, Myers szerint pedig jó volt végre hazatérni.

Semmi nem sikerült a GYHK-nak a DEAC ellen

Nyerni tudott pénteken este a DEAC a Remete Ice Arénában, azaz a Gyergyói Hoki Klub elszenvedte első vereségét új otthonában a jégkorong Erste Ligában.

Az utolsó másodpercekben bukott el a Jegesmedvékkel szemben a Sportklub

Vendéggyőzelemmel zárult péntek este a Csíkszeredai Sportklub–DVTK Jegesmedvék mérkőzés a Vákár Lajos Műjégpályán a jégkorong Erste Ligában. A csapatok felváltva vezettek, a győztes gólt pedig az utolsó másodpercekben ütötték a miskolciak.

Gólzápor a középső harmadban, tapad a címvédőre a Corona

Az összecsapás első és utolsó harmadában nem esett találat, a középsőben viszont hétszer is zörrent a háló: a házigazda Brassói Corona 5–2-re legyőzte a BJAHC gárdáját a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, és megközelítette a címvédőt a ranglistán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!