Ruczuj a GYHK csapatának első játékosai közé tartozott, 2018 tavaszán igazolt Gyergyószentmiklósra Csíkszeredából, ahol MOL Liga-győzelmet, több romániai bajnoki aranyat, illetve kupasikert ünnepelhetett. Korábban, 2015 tavaszán kölcsönjátékosként már viselte a gyergyói mezt is.
„A GYHK csapatában az Erste Ligában és a hazai kihívások során is megbízható teljesítményt nyújtott az eddigiek során, és erre számítunk, ezt várjuk tőle ezután is. Közös cél a trófeák szerzése, és nem kétséges, hogy ebben Ruczuj Gellértnek is kiemelkedően fontos szerepe lesz” – áll a szerződéshosszabbításról szóló közleményben.
A Gyergyói Hoki Klub ismertetett játékosnévsorához három kapus, kilenc hátvéd és tizenegy csatár tartozik jelenleg.
A csapat az új szezonban is Malcolm Cameron irányításával készül elérni a kitűzött célt, az Erste Liga-elsőséget. Segítője Szilassy Zoltán, az UTE korábbi vezetőedzője lesz, aki hétfőn érkezik meg Gyergyószentmiklósra.
A játékosok Góga Attila csapatkapitány és Székely László fizioterapeuta vezetésével kezdték el az erőnléti felkészülést.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!