Az elmúlt négy összecsapását egyaránt elbukta a Kovászna megyei alakulat, így győzelmi kényszerben várta a péntek esti találkozóját. Ellenlábasa, a Galaci CSM pedig egészen pocsék mutatókkal rendelkezett, legutóbb január közepén tudott nyerni.
A meccs első góljára az első harmad derekáig kellett várni, ekkor Bănceanu Levente volt eredményes hazai részről, azonban azonnal jött a válasz László Hunor révén (1–1). A második felvonásban ugyanez megismétlődött, csak fordított sorrendben, előbb az Ágyúsok volt eredményes, majd jött a Galaci találat: Róth Zoltán és Vitalij Kiricsenko talált a ketrecbe.
Két perccel az egyenlítés után Lukas Zukauskas értékesítette a maga helyzetét, így másodszor is megszerezte a vezetést a meccsen a házigazda. Még a második harmad vége előtt érkezett a válasz, Biró Ottó volt eredményes Molnár Zsombor átadásából, ezzel 3–3-ra álltak az együttesek.
Az utolsó húsz percben már az Ágyúsok akarata érvényesült, Róth Zoltán ismét betalált, de gólt ütött 16 másodperccel később Gecse Olivér is, ezzel pedig szinte minden lényegi kérdés eldőlt.
A legvégén Antal Előd passzolt az üres ketrecbe, így összességében 6–3-ra győzött a Háromszéki Ágyúsok és megszakította a nyeretlenségi szériáját.
A Kovászna megyei klub az alapszakasz utolsó megmérettetésén, március 15-én ismét a Galaci CSM ellen lép jégre, és amennyiben legalább egy pontot szerez, a negyedik helyen végez és részt vehet a Sepsi Arénában rendezendő négyes döntőn.
Erődemonstrációt tartott a Bukaresti Steaua
Az ötödik pozíciót elfoglaló Steaua a sereghajtó Sportul Studențesc együttesét látta vendégül. Ahogyan azt már megszokhattuk, a vendégek ezúttal sem tudtak túl nagy ellenállást tanúsítani, az első két harmadban 13 gólt kaptak, amire válaszolni sem tudtak. Az utolsó felvonásra visszavett a lendületből a házigazda, így 3–3-as eredményt hozott a végső húsz perc, azonban a Steaua így is 16–3-as győzelmet aratott.
A két gárda egymás ellen zárja az alapszakaszt március 15-én, délelőtt 11 órától.
Ha pontegyenlőség lesz, az egymás elleni eredmények a fővárosi alakulatnak kedveznek.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Brassói Corona Brassó | 36 | 26 | 2 | 1 | 7 | 215-90 | 83 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 36 | 25 | 1 | 2 | 8 | 198-97 | 79 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 36 | 22 | 3 | 2 | 9 | 217-86 | 74 |
4 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 35 | 16 | 2 | 0 | 17 | 180-120 | 52 |
5 | Bukaresti Steaua Steaua | 35 | 15 | 2 | 0 | 18 | 166-118 | 49 |
6 | Galaci CSM Galac | 35 | 10 | 0 | 5 | 20 | 165-141 | 35 |
7 | Sportul Studențesc Sportul | 35 | 0 | 0 | 0 | 35 | 45-534 | 0 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!