Izgalmasnak ígérkezik a gyergyói és a csíki csapat párharca a női jégkorongbajnokságban. Az első két mérkőzésen felváltva bizonyultak jobbnak a felek, és a végeredmény azonos volt, előbb a rókalányok, másodszor a sportklubos női hokisok győztek 5–3-ra. Mindkét mérkőzésre Gyergyószentmiklóson került sor.
Szombaton a csíkiak voltak a „házigazdák”, amikor a mérkőzés felénél 3–0-va lvezettek a gyergyószentmiklósiak, onnan 3–2-re visszakapaszkodtak a kék-fehér hölgyek, de aztán végül a Barabás László által vezetett együttes akarata érvényesült. Vasárnap délután a 35. percben mutatott 3–2-es állást az eredményjelző, és ismét az előnyben lévő csapat tudott ehhez még kettőt hozzátenni, de ezúttal a Sportklub volt az.
Másik hasonlóság volt a két Gyergyószentmiklóson rendezett találkozó között, hogy az utolsó gólt a hátrányban lévő csapat szerezte, de ez mindkétszer csak a szépítésre volt elég.
Szintén szombaton és vasárnap mérkőzött meg egymással a bajnokság másik két résztvevője, a felcsíki Márton Áron HC és a Marosvásárhelyi VSK. Itt nem voltak egy súlycsoportban a felek, a felcsíki lányok Marosvásárhelyen és Csíkkarcfalván is közel húsz gólt lőttek. A hivatalos jegyzőkönyvből kiolvasható, hogy Rebeka névvel játszani különleges gólérzékenységet jelent. A felcsíki csapatban szereplő Szopos Rebeka a két nap alatt 17 gólt lőtt, Kozma Rebeka 7-et, Márton Rebeka pedig 6-ot.
Női jégkorong-bajnokság, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Fox Hockey 3–5 (0–1, 2–2, 1–2).
Gólszerzők: Bende Júlia 2, Máthé Blanka 2, Szekeres Edit, illetve Adorján Katalin, Vitos Anna, Popescu Magdolna.
Gyergyószentmiklósi Fox Hockey–Csíkszeredai Sportklub 3–5 (1–2, 1–2, 1–1).
Gólszerzők: Clara Sarbu, Szekeres Edit, Bende Júlia, illetve Vitos Anna 2, Popescu Magdolna 2, Adorján Katalin.
Marosvásárhelyi VSK–Felcsíki Márton Áron HC 1–18 (0–2, 0–9, 1–7).
Gólszerzők: Csata Anna, illetve Szopos Rebeka 9, Márton Rebeka 3, Kozma Rebeka 3, Bálint Ildikó, Biró Kata, Kosz Dobod Renáta.
Felcsíki Márton Áron HC–Marosvásárhelyi VSK 19–4 (6–0, 8–3, 5–1).
Gólszerzők: Szopos Rebeka 8, Kozma Rebeka 4, Márton Rebeka 3, Zsombori Gabriella, Márton Réka, Both Éva, Bálint Ildikó, illetve Csata Anna, Bányai Eszter, Balázs Bécsi Dóra, Ráduly Antónia.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!