Hirdetés

Megosztozott a győzelmeken a Fox Hockey és a Sportul

Két meccset játszott hazai pályán a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a romániai női jégkorongbajnokságban
Fotó: Ferencz Levente

Folytatódott a romániai női jégkorongbajnokság, a hétvégén két mérkőzést rendeztek Gyergyószentmiklóson. A Fox Hockey előbb alulmaradt, majd győzni tudott a Sportul Studențesc együttesével szemben.

Kétszer annyit lőtt kapura, mint a Sportul Studențesc, de mégis alulmaradt szombaton a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a romániai női jégkorongbajnokságban.

A rókalányok 45 kaput találó lövéséből mindössze egy jutott túl a gólvonalon Balázs Henrietta botjáról.

Hirdetés

Ezzel egyenlített a Fox a 19. percben, miután Maissa Simina a bukaresti csapatnak szerzett vezetést. A második harmadban Bianca Mihai ismét a vendégeket hozta előnybe, és minden újabb egyenlítési kísérlet ellenére a Sportul győzött, Ana Voicu üres kapus góllal állította be az 1–3-as végeredményt.

Hasonlóan indult a két csapat vasárnapi összecsapása is, ekkor Clara Sârbu hozta előnybe a bukarestieket, de rögtön utána máris egyenlítettek a rókalányok Daryna Rozhok révén. A döntetlenül zárult első húsz perc után a második harmadban viszont kettőt lőtt a Fox Hockey, Eva Zlate és Iana Platica voltak eredményesek, amihez a záró játékrész elején Máthé Blanka hozzátett még egyet. Voicu ugyan ebből még faragni tudott, de a lényegen ez nem változtatott, 4–2-vel vágtak vissza a gyergyói lányok az egy nappal korábbi vereségért.

•  Fotó: Ferencz Levente Galéria

Fotó: Ferencz Levente

Az eddigi eredmények alapján elmondható az utóbbi sok évhez képest jóval izgalmasabb az idei női jégkorongbajnokság, a gyergyói és a csíkszeredai csapathoz felzárkózott a bukaresti együttes is.

Jégkorong romániai női bajnokság
Gyergyószentmiklósi Fox Hockey–Sportul Studențesc 1–3 (1–1, 0–1, 0–1)
Gólszerzők: Balázs Henrietta (19. perc) illetve Maissa Simina (5.), Bianca Mihai (29.), Ana Voicu (60.)

Sportul Studențesc–Fox Hockey 2–4 (1–1, 0–2, 1–1)
Gólszerzők: Clara Sarbu (12.), Ana Voicu (54.), illetve Saryna Rozhok (12.), Eva Zlate (28.), Iana Platica (38.), Máthé Blanka (45.)

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Szűkült a magyar hokis vb-keret: négy székelyföldi játékos még versenyben maradt

Keretszűkítés után 31 játékossal folytatja a felkészülést a magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott. A székelyföldiek közül négyen maradtak versenyben a világbajnoki szereplésért.

Nem lesz egyszerű az azonnali visszajutás romániai hokiválogatottnak

A romániai jégkorong-válogatott a kínai Sencsenben (Shenzhen) szerepel a divízió I/B világbajnokságon, ahol ugyan a visszajutás a cél az I/A-csoportba, azonban szoros a mezőny, és a két ázsiai csapat nagyon erős riválisnak ígérkezik.

A japánok másodszor is legyőzték a magyar hokisokat

Hiába a jó kezdés és a telt ház, a magyar válogatott Győrben sem tudta megállítani Japánt: a sok kiállítás döntőnek bizonyult, a vendégek emberelőnyben kétszer is betaláltak, és megnyerték a felkészülési mérkőzést.

Bravúr a magyar U18-as hokiválogatottól: bennmaradt a divízió I/A-ban

Megőrizte helyét a világ második vonalában a magyar U18-as jégkorong-válogatott, amely pénteken késő este 5–0-s győzelmet aratott a házigazda Lengyelország ellen a krynicai divízió I/A-csoportos világbajnokság zárónapján.

Kettős magyar hokivereség a felkészülésen: Svájctól és Japántól is kikaptak

Nem sikerült a javítás: a magyar jégkorong-válogatott a svájci túrán ismét súlyos vereséget szenvedett, míg a másik keret Szombathelyen maradt alul Japánnal szemben, három héttel az elitvilágbajnokság rajtja előtt.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: legendák a jégen és a kamera előtt

Folytatjuk a csíki jégkorong hőskorát felidéző sorozatunkat. Boda Jenő tanár-edző jóvoltából az első csíkszeredai jégkorongmérkőzés 65. évfordulójának megünneplésén készült felvételek harmadik részét tesszük közzé.

Sofron gólja csak a szépítésre volt elég a magyaroknak Svájcban

Nagyarányú vereséget szenvedett a világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott Svájctól a bieli Tissot Arénában lejátszott felkészülési mérkőzésen. A Majoross Gergely irányította együttes számára már az első harmadban eldőlt a találkozó.

Amikor a jégkorong összeköti a világot: Kézdivásárhely szívvel-lélekkel látta vendégül a vébét

Egy hétig komoly hokiláz uralkodott Kézdivásárhelyen, a Deme László Műjégpályán rendezett ifjúsági divízió II/A jégkorong-világbajnokságnak köszönhetően. Nagy Attila Ferencet, a Román Jégkorongszövetség elnökét kérdeztük az eseménnyel kapcsolatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!