A történtek a találkozó hajrájában, az 59. percben zajlottak le, amikor a játékvezetők egy dulakodást próbáltak megfékezni. Az egyik vonalbíró beavatkozása közben Molnár Bálint olyan cselekedetet követett el, amely messze túlmutat a megengedett határokon: megharapta a hivatalos személyt.
A fegyelmi eljárás során az érintett azzal érvelt, hogy nem szándékosan történt az eset, azonban a döntéshozók ezt nem fogadták el. Álláspontjuk szerint az ilyen jellegű cselekedet nem értelmezhető véletlenként, és semmilyen körülmények között nem elfogadható mérkőzés közben.
Az ügyet a bizottság „hirtelen felindulásból elkövetett tettként” minősítette, amely automatikus eltiltást vont maga után. A sportoló klubja emellett pénzbüntetést is kapott: 800 eurót köteles befizetni az eset miatt.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!