Nem volt telt ház Dunaújvárosban pénteken este, a közel 500 néző között egy kis Sportklub-szurkolócsoport is helyet foglalt, akik végig buzdították kedvenceiket.
A mérkőzés első találatát a házigazdák lőtték a 3. percben kettős emberelőnyből (1–0), de két percen belül Papp és Taratuhin góljaival fordított a Sportklub (1–2). A második játékrész közepén McLean találatával kétgólos volt a székelyföldiek előnye (1–3), a második szünet előtti pillanatokban azonban szépítettek a házigazdák (2–3).
A harmadik harmad elején a hátvéd Kuljas góljával újra kétgólos lett a csíki előny (2–4). Két és fél perccel a vége előtt a Dunaújváros szakvezetése időt kért, majd kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. Közben Belov kétperces büntetőt kapott, így a hat a négy ellen támadó Acélbikák egy perccel a vége előtt betaláltak Adorján kapujába, feljöttek egy gólra (3–4).
Izgalmas volt az utolsó 59 másodperc, hiszen a csíkiaktól Brophey is a büntetőpadra került, a hazaiaknak azonban nem sikerült az egyenlítés.
A Sportklub győzelmével megerősítette vezető pozícióját, 12 pont az előnye a két mérkőzéssel kevesebbet játszó Ferencvárossal szemben.
Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub 3–4 (1–2, 1–1, 1–1).
Gólszerzők: Keegan Dansereau (3. és 60. perc), Németh Péter (40.), illetve Papp Szabolcs (5.), Andrej Taratuhin (5.), Kurtis McLean (32.) és Gyenisz Kuljas (45.).
Kapura lövések: 33–54.
Büntetőpercek: 14–20.
Játékvezetők: Berger Ákos és Varjú Árpád, illetve Szabó Dávid és Árkovics Gergő.
Erste Liga, 2019–2020-as idény, 9. hét
2019. 11. 15., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | Debreceni EAC | 24 |
2019. 11. 15., 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák | Csíkszeredai Sportklub | 34 |
2019. 11. 15., 19:40 | Schiller-Vasas HC | Újpesti TE | 26 |
2019. 11. 16., 18:30 | Gyergyói Hoki Klub | Brassói Corona | 21 |
2019. 11. 17., 17:00 | Brassói Corona | Debreceni EAC | 43 |
2019. 11. 17., 19:00 | Hokiklub Budapest | Csíkszeredai Sportklub | 26 |
2019. 11. 17., 19:30 | Újpesti TE | Fehérvári Titánok | 45 |
2019. 11. 18., 18:40 | Schiller-Vasas HC | Csíkszeredai Sportklub | 13 |
Erste Liga, 2019–2020-as idény
M | GY | GYH | VH | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Csíkszeredai Sportklub | 36 | 26 | 5 | 1 | 4 | 17594 | 89 |
2. | FTC-Telekom | 36 | 22 | 5 | 4 | 5 | 14577 | 80 |
3. | Brassói Corona | 36 | 19 | 2 | 5 | 10 | 159119 | 66 |
4. | Dunaújvárosi Acélbikák | 36 | 20 | 0 | 3 | 13 | 128105 | 63 |
5. | Debreceni EAC | 36 | 18 | 3 | 2 | 13 | 123102 | 62 |
6. | Újpesti TE | 36 | 13 | 3 | 5 | 15 | 123134 | 50 |
7. | Gyergyói Hoki Klub | 36 | 11 | 5 | 1 | 19 | 96106 | 44 |
8. | Fehérvári Titánok | 36 | 10 | 3 | 0 | 23 | 103159 | 36 |
9. | Hokiklub Budapest | 36 | 9 | 0 | 5 | 22 | 92151 | 32 |
10. | Schiller-Vasas HC | 36 | 4 | 2 | 2 | 28 | 77174 | 18 |
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!