Kiegyensúlyozott játékot hozott az első játékrész, amelyben bár többet próbálkozott a Sportklub, gólt mégis a vendégek értek el, az amerikai-horvát Perkovich találatával az első húsz perc után 1–0-ra vezetett az Újpest.
A második harmad elején fordítottak a csíkiak, Combs előbb emberelőnyös szituációban (1–1), majd öt az öt ellen volt eredményes (2–1).
A játékrész a székelyföldiek kétgólos előnyével zárult, a harmadik csíki gólt a liga kanadai táblázatát vezető Becze Tihamér lőtte kettős emberelőnyben (3–1).
A harmadik harmad első felében egyik csapat sem tudott betalálni, az 53. percben azonban az Újpestnek sikerült gólra váltania emberelőnyét, Selan találatával a vendégek feljöttek egygólos különbségre (3–2), de
a Sportklub szűk két perccel a vége előtt, szintén egy emberelőnyös góllal, Blackwater találatával visszaállította a kétgólos előnyt (4–2).
A házigazdáknál az idegenlégiósok közül ezúttal Szamankov (kapus), Loginov és Tousignant pihent, míg Adorján (kapus), Flinta, Gecse, Részegh és Taratuhin sérülés miatt nem léphetett pályára. Az Újpest együttesénél – különböző okok miatt – hiányzott Rajna, Szécsi, Benk, Bodó, Just, Sikorcin és Szabad.
Hiába szerezte meg a vezetést a Csíkszeredai Sportklub, fordítani tudott a Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzésén, és 4:2-es összesítéssel megnyerte a sorozatot. A piros-fehérek történetük során másodszor hódították el a trófeát.
A Resicabányai CSM kétgólos vereséget szenvedett a Steauától a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában, ez pedig az FK Csíkszeredának kedvez, amely egy esetleges szombati diadallal bebiztosíthatja a helyét az élvonalban.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!