Harmadik mérkőzését vívta ebben a szezonban a házigazda GYHK és az Újpest. Az elsőt 9–3-ra nagyon simán, a másodikat nagyon szoros csatában 2–1-re nyerték a piros-fehérek.
Nehéz volt megjósolni, hogy mi következik. Nos, az első harmad a sokgólos meccsre emlékeztetett. A Gerads hiányában a második sorba kerülő Ravasz lőtte az első gólt (nemcsak ezen a meccsen, hanem ez volt az első Erste Liga-találata Gyergyó színeiben). Aztán Ambrus közelről talált be, Bodó pedig a kapuvas mellől emberelőnyben – így az első szünetig kényelmes előnyt hokizott össze a GYHK.
A második harmad is ugyanolyan mederben folyt, mint az előző. Az UTE továbbra sem volt veszélyes, a hazaiak pedig Raymond és Ravasz góljaival ötre növelték az előnyüket.
A záró periódusban Luciani lövésével meglett a lilák becsületgólja is, amire még Orbán válaszolt, így lett 6–1. A Gyergyói Hoki Klub tizenegy győzelemnél tart tizenegy Erste Liga mérkőzés után. A címvédő legközelebb pénteken Budapesten játszik a ligában a BJA vendégeként.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Gyergyói Hoki Klub–UTE 6–1 (3–0, 2–0, 1–1).
Gólszerzők: Ravasz Csanád (5., és 32. perc), Ambrus Gergő (12.), Chris Bodó (12.), Bobby Raymond (27.), Brance Orbán (52.) illetve Anthony Luciani (43.).
| 2025. 10. 24. 18:30 | Brassói Corona Corona | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 8-1 | |
| 2025. 10. 24. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 5-2 | |
| 2025. 10. 24. 19:00 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 1-3 | |
| 2025. 10. 24. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Debreceni EAC DEAC | 5-5 | 6-5 |
| 2025. 10. 26. 16:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Budapest JAHC BJAHC | 2-2 | 2-3 |
| 2025. 10. 26. 17:00 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Újpesti TE UTE | 6-1 | |
| 2025. 10. 26. 17:30 | Brassói Corona Corona | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 5-3 | |
| 2025. 10. 26. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 6-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 11 | 11 | 0 | 0 | 0 | 64-18 | 33 |
2 | Brassói Corona Corona | 13 | 9 | 0 | 0 | 4 | 52-38 | 27 |
3 | Újpesti TE UTE | 10 | 6 | 1 | 0 | 3 | 39-33 | 20 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 12 | 5 | 1 | 1 | 5 | 37-36 | 18 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 12 | 4 | 0 | 4 | 4 | 38-36 | 16 |
6 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 12 | 4 | 0 | 1 | 7 | 30-43 | 13 |
7 | Budapest JAHC BJAHC | 11 | 2 | 3 | 0 | 6 | 34-41 | 12 |
8 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 11 | 3 | 1 | 1 | 6 | 29-38 | 12 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 12 | 1 | 1 | 0 | 10 | 32-72 | 5 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!