Hirdetés

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja
Fotó: Facebook/FRHG

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

2026. április 30., 18:05

Aki látta a szerdai Kína–Dél-Korea mérkőzést, az sejthette, hogy ugyan KHL-es játékosok nélkül fiatal kerettel szerepelnek a házigazdák, de egyáltalán nem várható könnyű meccs ellenük. Nos, a szerzett egy pont jól jön, viszont lehetett volna sokkal rosszabb, és jöhetett volna akár három pont is.

A sencseni csarnok eredményjelzője 1–1-es állást mutatott 20 perc után, de ez nem volt egy reális eredmény. A romániai csapat végig dominálta a meccs nyitóharmadát, stabil volt a védekezés, a kapu szinte egyáltalán nem forgott veszélyben, a hazai ketrecnél pedig egymást érték a helyzetek.

Hirdetés

Betalálni azonban csak egyszer sikerült, Részegh tuszkolta be a korongot a mérkőzés első emberelőnyét kihasználva.

Telt az idő, és sorra maradtak ki az ígéretes akciók a kínai kapunál, hogy aztán ez megbosszulja magát a játékrész utolsó percében, amikor Wang Jingról maradtak le a mieink, és lövése után a koorng átjutott Rinnén és a gólvonalon.

•  Fotó: Facebook/FRHG Galéria

Fotó: Facebook/FRHG

A második harmad azonban nagyon más volt. Kína olyan lendületes és célratörő játékot tett ki a jégre, hogy azzal nem tudták tartani a lépést a romániai hokisok.

Rinne bravúrjainak sora és jelentős mennyiségű szerencse is kellett ahhoz, hogy ebben a játékrészben ne alakuljon ki akár tetemes hazai előny.

A végtelenségig azonban nem lehetett mindent megúszni, Zhang Jiaqi távoli lövése a kapu elé tömörülő játékosok között a kapuba vágódott, így lett 1–2 a második játékrész végére. Be kell vallani, ez még nagyon is elfogadható volt ahhoz képest, amit a játék mutatott.

A záró játékrészre megint fordult a kocka. Többször is. Először is a mutatott játék szempontjából. Császárék ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, és visszatért az a dominancia, ami az első harmadban volt jellemző. A 47. percben ez meg is hozta a gyümölcsét, Szkacskov középről, senkitől nem zavartatva lőtte meg az egyenlítő találatot egy szépen kijátszott emberelőnyös akcióban.

•  Fotó: Facebook/FRHG Galéria

Fotó: Facebook/FRHG

Ment előre a romániai társaság, közel volt a harmadik gól is. Ez meg is jött, csak nem úgy, ahogy a játék képe diktálta volna, hanem a semmiből újra vezetést szereztek az ázsiaiak.

Három perccel a rendes játékidő vége előtt Chen Zimeng kontrából talált be. Szűk egy perccel később megint jött a fordulat. Imre lőtt egy hihetetlen nagy gólt. Mármint az volt hihetetlen, hogy miként lehetett úgy eltalálni a korongot, hogy az a kapus feje és a vas között egy ujjnyi résen túljusson. 3–3 lett ezzel.

Jöhetett a hosszabbítás, ami nem tartott sokat. Rögtön az első cserében Császár volt kénytelen szabálytalankodni egy ziccerben kapura törő rivális ellen, a megítélt büntetőlövést pedig Hou hidegvérrel értékesítette.

A játékvezetők még hosszú percekig videóztak, ezzel életben tartva az izgalmakat, de végül megadták a találatot.

•  Fotó: Facebook/FRHG Galéria

Fotó: Facebook/FRHG

Kína szerzett két pontot, Románia egyet. Lehet csalódásként is értelmezni ezt, de ez az egy pont még sokat érhet a végső számításnál.

Pénteken szünnap lesz a vébén, a romániai együttes legközelebb szombaton, itteni idő szerint 7.30-kor lép jégre, az ellenfél Spanyolország lesz.

Jégkorong, divízió I/B világbajnokság:
Románia–Kína 3–4 hosszabbításban (1–1, 0–1, 2–1, 0–1).
Gólszerzők: Részegh Tamás (8. perc), Jevgenyij Szkacskov (47.), Imre Patrik (58.) illetve Wang Jing (20.), Zhang Jiaqi (37.), Chen Zimeng (57.), Hou Yuyang (61.)

A második játéknap további eredményei:
Észtország–Hollandia 5–1
Dél-Korea–Spanyolország 6–4

Az első napon született eredmények:
Spanyolország–Észtország 2–12
Hollandia–Románia 0–7
Kína–Dél-Korea 4–7

A csoport állása:
1. Észtország 6 pont (gólkülönbség 17–3)
2. Dél-Korea 6 (13–8)
3. Románia 4 (10–4)
4. Kína 2 (8–10)
5. Hollandia 0 (1–12)
6. Spanyolország 0 (6–18)

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

A romániai női hokiválogatott is bemutatkozik a Nemzetek Európai Kupájában

Első alkalommal rendezik meg idén a női jégkorong-válogatottak számára kiírt Nemzetek Európai Kupáját, amelyben a romániai együttes is szerepel, ráadásul tornaházigazda lesz.

A csíki és a gyergyói női hokisok is nyertek a Három Nemzet Női Jégkorongtornán

Minkét székelyföldi csapat nyert a Gyergyószentmiklóson zajló Három Nemzet Női Jégkkorongtorna szombati játéknapján. A Sportklub szoros küzdelemben, a Fox Hockey simán verte riválisát.

Gyergyói és bolgár győzelemmel kezdődött a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Két szoros, izgalmas meccsel indult pénteken a Három Nemzet Női Jégkorongtorna. Miután Bulgária válogatottja legyőzte a török BuzAdam csapatát, a székely női hokiderbin a gyergyói lányok felülmúlták a csíkiakat.

Három nemzet négy női jégkorongcsapata találkozik Gyergyószentmiklóson

Három nemzet négy csapata találkozik szeptember 18–20. között a gyergyószentmiklósi műjégen. A nemzetközi női jégkorongtornán a házigazda Fox Hockey mellett a Csíkszeredai Sportklub, a török Buz Adam SK és Bulgária válogatottja lép jégre.

Gyergyóban maradt a jégkorong Román Kupa

Végletekig kiélezett csata, kétszeri egyenlítés, és hosszabbítás után dőlt el a jégkorong Román Kupa döntője. A Gyergyói Hoki Klub vasárnap kora este visszavette a trófeát a rivális Brassói Coronától.

A Háromszéki Ágyúsok nyerték a bronzot a Román Kupában

A Háromszéki Ágyúsok örülhettek a jégkorong Román Kupa kisdöntője után. László Arnold verhetetlen volt ezen a meccsen, a mezőnyjátékosok pedig négyszer is betaláltak a Steaua ketrecébe, így Háromszékre kerülnek a bronzérmek.

Vágott egy ötöst az Ágyúsoknak, fölényesen jutott kupadöntőbe a GYHK

Nem tudták megnehezíteni a Gyergyói Hoki Klub dolgát a Háromszéki Ágyúsok, a piros-fehérek 5–0-s győzelemmel jutottak be a jégkorong Román Kupa döntőjébe, ahol vasárnap délután a Brassói Coronával csapnak össze.

A Ferencváros nyerte a jégkorong Szuperkupát

A címvédő FTC-Telekom csütörtökön este 3–2-re legyőzte a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC-t a jégkorong Szuperkupáért rendezett mérkőzésen a Tüskecsarnokban.

Elérhetők a jegyek a jégkorong Román Kupa négyes döntőjére

Hétvégén Gyergyóremetén rendezik a jégkorong Román Kupa négyes döntőjét. A sportági szövetség kedden délután közölte, hogy elindult az internetes jegyértékesítés.

Az olimpiai ezüstérmes ellen indítja a hokivébét a magyar válogatott

Elkészítették a májusi, németországi jégkorong-világbajnokság menetrendjét a szervezők. Majoross Gergely együttese sorozatban harmadszor szerepel az elit mezőnyben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!