A 2000-es születésű Eduard Căsăneanu a 2017–2018-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között, majd ezt követően évről évre egyre több mérkőzést játszott az Erste Ligában. A legutóbbi idényben 36 alapszakasz-mérkőzésen hét gólt lőtt és hat gólpasszt adott, míg a rájátszásban tíz találkozón két asszisztot jegyzett.
Căsăneanu a Csíkszeredai ISK neveltje, Györgypál Tamás edző tanítványa. 16 évesen aranyérmet nyert a Lillehammerben megrendezett ifjúsági olimpia jégkorong-ügyességi próbáján. Edu szerepelt a romániai U18-as, U20-as és a felnőtt válogatottban is.
A csíki kék-fehérek korábban a gyergyói Ferencz-Csibi Róbert átigazolását jelentették be, valamint azt is, hogy maradt a hálóőr, Adorján Attila is. A Sportklub tavalyi keretéből Papp Szabolcs és Gyenisz Kuljas hátvéd, illetve Andrej Taratuhin csatár visszavonult.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!