A helyszín változott a hétfői találkozóhoz képest, a mérkőzést Gyergyószentmiklóson rendezték. A Sapientia U23 fiataljai ezúttal nagyobb hatékonysággal tudták útját állni a házigazdák támadásainak, ellenben amikor lehetőségük akadt, most is bátran próbálták feltörni a piros-fehérek védelmét.
Az első húsz perc végén mindössze egy gól volt a különbség, két gyergyói gólra remek egyéni megmozdulással válaszolt Ilyés. A második harmadban újabb három GYHK-találatot láthatott a mintegy 150 néző, a záró játékrész pedig az elsőhöz hasonlóan 2–1-re végződött, így alakult ki összesítésben a 7–2-es végeredmény.
A GYHK a hétvégén újra hazai pályán játszik, szombaton a Fehérvári Titánok látogatnak Gyergyószentmiklósra, vasárnap pedig mind az Erste Ligában, mind pedig a romániai bajnokságban jegyzett meccset játszanak a Brassói Coronával.
A Sapientia U23 pedig a Sportul Studențesc együttesét fogadja szombaton és vasárnap.
Romániai jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 7–2 (2–1, 3–0, 2–1).
Gólszerzők: Goga Attila 2, Dmitrij Pesztunov, Pavel Vorobjev, Albert Zagidullin, Csergő Hunor, Péter Zsolt, illetve Ilyés Tamás és László Hunor.
Kapura lövések: 58–20.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!