Ezúttal nem kellett 59 percig várni az első gyergyói gólra, egy remek összjáték után Orbán vágta Polc mögé a korongot. A brassóiak Kóger találatával válaszoltak (1–1).
Megvolt a lehetőség, hogy már az első szünet előtt újra vezetést szerezzen a GYHK, de sem kettős előnyből, sem szimpla fórból nem jött össze az újabb találat. Így döntetlen állt az eredményjelzőn 20 perc után.
A második harmad a vendégeké volt, vagy inkább a gyergyóiak nem találták magukat. Ez két góllal mutatkozott meg az eredményben. Valchar és Gajdó Balázs is váratlan lövéssel mattolta Rinnét (1–3).
Lehetett volna több is, de a finn kapus védett egy büntetőlövést, és sikerült kibekkelni egy kettős emberhátrányt is. Aztán a piros-fehérek előtt is adódott egy ilyen lehetőség, de ők sem éltek vele.
A következő húsz percben azonban már a Gyergyói Hoki Klub diktálta a tempót. Sárpátki szépített, majd Császár belőtte az egyenlítő találatot. 3–3 lett, felrobbant a csarnok.
Ezután is ment előre a Szilassy legénység de a rendes játékidőben nem jött össze a negyedik gól. Ahogy egy nappal korábban úgy most is hosszabbítás következett.
Ez sem tartott hosszú ideig, a második percben még kontrából Van Wormer belőtte a negyediket.
4–3-ra nyert a Corona, ezzel kiegyenlítette az elődöntős párharcot. Folytatás csütörtökön Brassóban.
Jégkorong Erste Liga elődöntő második mérkőzés:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 3–4, hosszabbításban (1–1, 0–2, 2–0, 0–1).
Gólszerzők: Brance Orbán (4. perc), Sárpátki Tamás (43.), Császár Hunor (45.) illetve Kóger Dániel (12.), Radim Valchar (24.), Gajdó Balázs (33.), Van Wormer (62.).
Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!