HIRDETÉS

Másodjára is vesztesként hagyta el a pályát a Sportklub

Mindkét együttes nagyot küzdött, de ismét a hazaiak jöttek ki jobban a csatából
Fotó: DVTK.EU

2018. március 10., 22:21

A péntek esti 6–5-ös vereséget követően szombaton este is kikapott Miskolcon a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Liga elődöntőjében. A kék-fehérek a második összecsapáson az utolsó harmadig tudták tartani a lépést vendéglátójukkal.

2018. március 10., 22:21

Csapatkapitánya, Papp Szabolcs nélkül volt kénytelen jégre lépnie szombaton este a csíki alakulatnak, a hátvéd az egy nappal korábban elszenvedett kézsérülése miatt nem tudott játszani.

Kapcsolódó

Fej fej mellett haladtak a csapatok a szombat esti miskolci összecsapáson, a gól nélküli első játékrészt követően a második harmad elején Taratuhin vezetéshez juttatta a vendégeket (0–1), de két percre rá Rantanen emberelőnyben kiegyenlített (1–1).

•  Fotó: DVTK.EU Galéria

Fotó: DVTK.EU

A második játékrész közepén a miskolciak egy újabb emberelőnyben belőtték ugyan a korongot Ruczuj kapujába, de a játékvezetők videón újranézték az akciót, és a gólt érvénytelenítették.

A következő percben aztán szabályos gólt lőtt a DVTK (2–1), de erre is jött hamar a csíki válasz, egy távoli lövés Fabus ütőjéről jutott be a miskolci kapuba (2–2).

HIRDETÉS

Jó iramú, jó hangulatú, kemény, de sportszerű mérkőzésen a hazaiak a 47. percben újra megszerezték a vezetést (3–2), majd az 52. percben kettőre növelték (4–2) előnyöket.

•  Fotó: DVTK.EU Galéria

Fotó: DVTK.EU

Másfél perccel a vége előtt a csíkiak szakvezetése időt kért, majd az egyenlítés reményében Ruczuj kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre.

A kék-fehéreknek – sajnos – nem sikerült gólt lőniük, maradt a kétgólos miskolci előny.

Csíkszeredában folytatódik a párharc, kedden és szerdán a Vákár Lajos Műjégpályán csapnak össze a csapatok.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, 2. mérkőzés:
Miskolci DVTK Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 4–2 (0–0, 2–2, 1–1),
gólszerzők: Ansi Rantanen (23. perc), Hajós Roland (32.), Miskolczi Márk (47.) és Magosi Bálint (52.), illetve Andrej Taratuhin (21.) és Peter Fabus (34.).
Büntetőpercek: 8 és 12.
Kapura lövések: 30–30.
Játékvezetők: Mayer Gábor és Soós Dániel, illetve Soltész Áron és Árkovics Gergő.

Jégkorong, Erste Liga, elődöntő:

MAC Budapest–Brassói Corona 2–0
1. mérkőzés: MAC Budapest–Brassói Corona 4–0 (0–0, 1–0, 3–0)
2. mérkőzés: MAC Budapest–Brassói Corona 5–3 (0–1, 2–2, 3–0)
3. mérkőzés: Brassói Corona–MAC Budapest – vasárnap, 18.30
4. mérkőzés: Brassói Corona–MAC Budapest – hétfő, 18.30

Miskolci DVTK Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 2–0
1. mérkőzés: Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 6–5 (3–1, 2–3, 1–1)
2. mérkőzés: Jegesmedvék–Csíkszeredai Sportklub 4–2 (0–0, 2–2, 2–0)
3. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Jegesmedvék – kedd, 19 óra, Vákár Lajos Műjégpálya
4. mérkőzés: Csíkszeredai Sportklub–Jegesmedvék – szerda, 19 óra, Vákár Lajos Műjégpálya

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Krónika

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben

Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

A Fox Hockey sikerével zárult a Három Nemzet Női Jégkorongtorna

Igazi női hokicsemegét kínált a hétvégén a Gyergyószentmiklósi Műjégpálya: négy csapat részvételével rendezték meg a Három Nemzet Női Jégkorongtornát, amely végül a hazai Fox Hockey diadalával zárult.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Túl nagy volt az Ágyúsok hátránya, nem álltak talpra a GYHK ellen

Négygólos hátrányt szedett össze a Háromszéki Ágyúsok a Gyergyói Hoki Klub fiataljai ellen. A különbségből ugyan sikerült faragni, de a pontokat a piros-fehérek gyűjtötték be.

Az újonc többször egyenlített a Corona ellen, a Brassóé volt az utolsó szó

Az elején minden a papírforma szerint alakult a román hokibajnokság vasárnap délutáni találkozóján. A Bukaresti Red Hawks azért tett arról, hogy ne legyen sima meccs.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Fiatalos lendülettel gázolt át a GYHK a Sportulon

A Sportul Studențesc ellen évek óta kötelező a győzelem minden klub számára, és a Gyergyói Hoki Klub fiataljai sem okoztak csalódást: szombat délben 18–2-re ütötték ki a bukarestieket a romániai bajnokság alapszakaszában

Fölényesen győzte le az új fővárosi csapatot a GYHK

Magabiztos győzelemmel kezdte az új idényt a címvédő Gyergyói Hoki Klub, pénteken este hazai közönség előtt 7–1-re nyert a Bukaresti Red Hawks ellen a romániai jégkorongbajnokság nyitónapján.

Átgázolt bukaresti ellenfelén a Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.

Majoross Gergely: felelősség a határon túli szurkolókhoz is tartozni

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya az U25-ös csapattal a Rusty Kupán elért győzelem után kiemelte: a fiatalok nemcsak szakmailag léptek előre, hanem megtapasztalták, milyen felelősség a határon túli szurkolókhoz tartozni.

Sűrű hétvégével rajtol a romániai hokibajnokság

A Szuperkupa után elrajtol a 2025–2026-os romániai jégkorongidény: péntektől vasárnapig sűrű a program a bajnokságban. A szövetség fontos döntéseket hozott a válogatottak és a játékvezetés jövőjéről.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!