A péntek esti Sportklub–Ferencváros mérkőzésen a házigazdák játékosai közül – a sérülés után lévő – Sofron István a lelátóról nézte a mérkőzést, Cody Milan, Jeremy Welsh és David Levin pedig a közvélemény számára ismeretlen okok miatt nem játszott.
Fodor Szabolcs, az FTC–Telekom vezetőedzője elégedett volt a találkozón látottakkal. „Hatvan percen át jól játszottunk. Nem mindennapi ebben a jégcsarnokban három–nullára nyerni, nekünk sikerült. Mindenki száz százalékot adott” – mondta el Fodor Szabolcs.
Mark LeRose, a Csíkszeredai Sportklub másodedzője szerint a Sportklub nem tudta kihasználni emberelőnyös helyzeteit: „Az első harmadban három emberelőnyből egyet sem értékesítettünk, ez megmutatta, mennyire nem hangolódtunk rá a találkozóra. A második játékrészben jobban játszottunk, még ha a végére nulla–három is lett az állás. Nem takartuk jól a kapust, láthattuk az eredményét „ – nyilatkozta Mark LeRose.
A Csíkszeredai Sportklub befejezte alapszakaszbeli mérkőzéseit az Erste Ligában, a Ferencváros pedig szombaton este a Gyergyói HK otthonában lép jégre.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!