Fejes Nándor, Vincze Péter, Sárpátki Tamás, Császár Hunor és Szigeti Ákos a magyar válogatottal készül a következő hétvégi Sárközy Tamás emléktornára, illetve az edző, Szilassy Zoltán is tagja a nemzeti együttes stábjának – így nélkülük kellett pályára lépnie kedden a gyergyóiaknak.
Az épphogy három sorral szereplő piros-fehérek az első harmadot még megnyerték, Nazarov góljára Haaranen válaszolt, majd rögtön ezután Orbán is betalált, de a második harmad nagyon rosszul jött ki a házigazdáknak. A galaciak zsinórban háromszor is bevették Demeter ketrecét, és hiába lőtt emberhátrányban szépségdíjas gólt Haaranen, egy ugyanilyen mesteri találattal kettős emberelőnyben Csernyuk ismét kétgólosra növelte a különbséget.
Nem mondható az, hogy a piros-fehérek alárendelt szerepet játszottak volna, de míg a rutinos oroszok hidegvérrel kihasználták a lehetőségeiket, a túloldalon Onodiban minden próbálkozás elakadt. Az utolsó húsz percben már négygólos különbséget is mutatott az eredményjelző, de az utolsó percekben Bodó, egy galaci kiállítás és kapuslehozatal után 6 a 4 elleni akcióban Tranca is betalált, így alakult ki az 5–7-es végeredmény.
A két csapat szerdán 18 óra 30 perctől újra összecsap.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!