A Hatvani Gigászok női jégkorongcsapata rendez ötcsapatos tornát ezekben a napokban, ahová a gyergyószentmiklósi Fox Hockey együttese is meghívást kapott. Itt Dunaújváros, Hatvan, Debrecen, és Miskolc együtteseivel játszanak, készülve az őszre, a közelgő bajnokságokra.
Amint Laczkó Levente, az együttes menedzsere közölte, miután véglegesen eldőlt, hogy a vírusjárvány miatt semmilyen formában nem tudják megszervezni a tervezett Women's World Hockey Invitational tornát, nagyon örülnek, hogy a lányok mégsem maradnak játék nélkül.
Mint ismeretes, augusztus 15-étől kezdődött volna Gyergyószentmiklóson a Romániában még sosem látott színvonalú nemzetközt torna kanadai, ukrán, amerikai és más nemzetek csapatainak részvételével, amiről a koronavírusjárvány miatt most le kellett mondaniuk.
Ezért kapóra jött a hatvaniak meghívása. A rájuk váró ellenfelek közül kettőt, a Dunaújvárosi Angelst és a Hatvani Gigászokat már ismerik, hiszen múlt ősszel jelen voltak a Fox Hockey által szervezett első Székelyföldi Női Jégkorongtornán. Épp ezzel a két csapattal játszanak a nyitónapon, pénteken 19, illetve 22 órától. Szombaton 15 órakor Debrecen, vasárnap 8.30-kor Miskolc lesz az ellenfél.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!