Csaknem telt ház előtt zajlott Nottingham-i Motorpoint Arénában a Nagy-Britannia–Románia mérkőzés, az olimpiai selejtező harmadik körében. Az előzetes esélyek brit győzelmet jósoltak, és nem csak a hazai pálya előnye miatt: a két éve Magyarország kárára az A csoportba jutott szigetországiak tavaly benn is tudtak maradni a legjobbak között, azaz papíron lényegesen jobbak a mienknél.
Ehhez képest nagyszerűen teljesített a kétharmad részt székely jégkorongozók által alkotott romániai válogatott.
Julius Pénzes csapata a honosított ukrán Kiricsenko révén szerezte meg a vezetést a 15. percben, de pontosan fél perc múlva máris egyenlítettek a britek, és újabb két percre rá már a házigazdáknál volt az előny. A második harmad közepén Trancă egyenlített, de a meglepetéseredmény nem tartott sokáig, gyorsan visszavették a vezetést a házigazdák, sőt rögtön ezután megjött a negyedik hazai gól is.
A harmadik játékrészt két gólos hátrányban kezdték a mieink. Ebből egyet sikerült faragni Salló találatával, de az újabb egyenlítés már nem jött össze. A brit csapat győzött, de a romániai együttest nagy elismerés illeti, nagyon erős ellenféllel szemben tudta felvenni a kesztyűt.
Jégkorong, olimpiai selejtező:
Nagy-Britannia–Románia 4–3 (2–1, 2–1)
Gólszerzők: Dallas Ehrhardt (16.), Robert Farmer (18.) Matthew Mayers (33.), Brendan Connolly (33), illetve Vitalij Kiricsenko (15), Daniel Trancă (30.), Salló Alpár (57.).
Kapura lövések: 34–23.
Kiállításpercek: 10–4.
Magyarország sikerrel rajtolt
A romániai-brit meccset megelőzően Magyarország megszerezte az első győzelmét. Sofronék ugyan nem a legjobb kerettel szerepelnek az olimpiai selejtezőn, de a torna nyitómeccsén különösebb megerőltetés nélkül is hozni tudták a várt eredményt, 4–1-re verték Észtországot.
Hári hozta ezúttal a kiemelkedő szintet, mesterhármassal segítette a válogatottat a győzelemhez. A Salzburg csatára előbb a 10. percben, majd a második harmadban emberelőnyben is eredményes volt, az észtek szépítése után pedig ugyancsak ő állította vissza a kétgólos különbséget. Az 57. percben Csányi gólja hozta a 4–1-es magyar győzelmet jelentő végeredményt.
Magyarország–Észtország 4–1 (1–0 2–1, 1–0).
Gólszerzők: Hári János (10., 26., és 32.), Karol Csányi (57.), illetve Kirill Lodeikin (30.).
Kapura lövések: 36–20.
Kiállításpercek: 2–8.
Az olimpiai selejtezőtornán pénteken szünet van, szombaton pedig itthoni idő szerint 16 órától csap össze Magyarország és Románia. Aznap 20 órától a britek és az észtek találkoznak, vasárnap pedig 16 órától Románia–Észtország és órától Nagy-Britannia–Magyarország szerepel a programban. A tornáról az első helyezett jut tovább a következő körbe.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!