Az első játékrész gól nélkül telt, a második harmadban aztán fél percen belül kétszer is betaláltak a vendégek, majd negyedóra elteltével az ukránok ismét bevették a magyarok kapuját. Az utolsó harmadban nem tudta kivédekezni az emberhátrányt Majoross Gergely együttese, amely 48 perc után már ötgólos hátrányban volt.
Később az újonc Szongoth Domán juttatta a lecsorgó korongot a vendégek hálójába, ezzel a magyar csapat legfiatalabbja szerezte meg az első találatot, ezt a lendületet kihasználva egy remek letámadás után Galló Vilmos is betalált. Ezt követően emberelőnybe került a magyar nemzeti csapat, amely Varga Balázs találata révén 5–3-ra zárkózott négy perccel a meccs vége előtt. Ennél közelebb viszont már nem jutott az egyenlítéshez, a lefújás előtt újabb gólt kapott és 6–3-ra kikapott.
A gárda kedden utazik Pozsonyba, ahol sorrendben Kazahsztánnal, Szlovákiával és Ausztriával játszik az olimpiai selejtezőn. A négyes győztese kvalifikálja magát a milánói olimpiára.
A pozsonyi tornára készülő magyar válogatottban öt székelyföldi születésű játékos szerepel: a gyergyószentmiklósi Ambrus Gergő, illetve az egyaránt Csíkszeredában született Fejes Nándor, Bartalis István, Mihály Ákos és Sofron István.
Az olimpiai selejtező programja
Augusztus 29.: Magyarország–Kazahsztán (15 órától) és Szlovákia–Ausztria (19 órától).
Augusztus 30.: Kazahsztán–Ausztria (15 órától) és Magyarország–Szlovákia (19 órától).
Szeptember 1.: Magyarország–Ausztria (15 órától) és Szlovákia–Kazahsztán (19 órától).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!