Hétfőn és kedden rendezték a magyarországi U25A női jégkorongbajnokság kisdöntőjének első két mérkőzését, ezeken a Fox Hockey mindkét alkalommal nyert a MAC Budapest Marilyn ellen, nem volt szükség a harmadik összecsapásra: a rókalányok megszerezték a bronzérmet.
A sérülések miatt mindössze 11 mezőnyjátékossal és két kapussal felálló Fox Hockey számára nagyon rosszul indult az első párharc, a 3. percben már 2–0-ra vezetett a MAC, amely egyébként az EWHL osztrák liga negyedik helyezettje is, és a keret nagy része ott is szerepel. Ezután Láng Zoltán edző rendet tett a fejekben, és a gyergyói lányok játéka feljavult, Vitos Anna kék vonalról leadott lövésével faragtak hátrányukon. A második harmadra pedig nagy lendülettel tértek vissza a jégre, pillanatok alatt három gólt szereztek, a 24. percben így 4–2-re vezettek. Ezután szépített a MAC, a Fox Hockey 5–2-es győzelmét másfél perccel a vége előtt Bende Júlia biztosította be.
Kedden mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, a szoros küzdelem megint egy budapesti góllal kezdődött, de Fehér Nikolett gyorsan válaszolt és a második harmad elején Szekeres Edit találatával már a rókalányoknál volt az előny. A hazaiak egyenlítettek, de négy perccel a vége előtt ismét Bende Júlia villant, egy hátvéd szorításában remek mozdulattal behúzta a mindent eldöntő találatot. Nyert és bronzérmes lett a Fox Hockey.
Laczkó Levente, a csapat vezetője összegzésképpen elmondta, szép eredmény a 3. hely az első szezonban. A legjobb négy közé kerülés volt a kitűzött cél, és csak hajszállal maradtak le a döntőről a Ferencváros ellen. Sokat tanultak ebben az idényben – tette hozzá.
A magyarországi idény lezárult, itthon azonban még két meccs hátra van, a bukaresti Sportul Studențesc ellen, amelynek végén minden bizonnyal felemelhetik az újabb bajnoki címért járó serleget, hiszen az előző két meccsüket 15, illetve 12 góllal nyerték.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!