A hétvégén Veszprémben rendezték meg a magyar U25A női jégkorong bajnokság döntőjét. A Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a házigazda Rampage Women's Hockey együttesével nézett szembe. A kiírás szerint két mérkőzés összesített eredménye alapján hirdettek bajnokot.
Az első összecsapáson a gyergyóiak kezdtek jobban, és Balázs Henrietta a második percben meg is szerezte a vezetést, de ezt követően Petre Sofia Maria kapus sokat tett azért, hogy megmaradjon a rókalányok egygólos előnye. Kiélezett játék zajlott a későbbiekben is, helyzetekkel mindkét oldalon, és ezekből egyet a mérkőzés közepén értékesített a veszprémiek észt légiósa Aleksandra Stolyarova.
Láng Zoltán és Barabás László együttese az 52. percben újra előnybe került Iana Platica juttatta a hazai ketrecbe a korongot, de a Rampage szűk egy perc múlva egyenlíteni tudott. A versenykiírás miatt a hokiban szokatlan módon nem következett hosszabbítás, 2–2-vel zárult az első csata, vagyis teljesen nyílt volt a bajnoki cím sorsa.
A másnapi mérkőzés is nagyon soros volt, de sajnos csak a kapuralövési arány igazolja ezt (34-33), az eredményjelző mást mutatott, a Rampage Women's Hockey jóval hatékonyabb volt a helyzetek kihasználásában. A veszprémiek 3–0-ra vezettek az első harmad végén, majd lett 4–0 is mire a gyergyóiak is eredményesek tudtak lenni.
Sofia Salmatina a hazai kapuban a 28. percben Szekeres Edit lövésénél kapitulált először, és mint kiderült, többször nem is tudtak túljárni az eszén. Ezt követően még két veszprémi találat került a jegyzőkönyvbe és a 6–1-es győzelem után a Rampage Women's Hockey ünnepelhetett bajnoki címet.
Az ezüst is szépen csillog, a Fox Hockey legeredményesebb szezonját zárja ezzel.
Jégkorong, magyar női U25A bajnokság döntő
Első mérkőzés:
Gyergyószentmiklósi Fox Hockey–Veszprémi Rampage Women's Hockey 2–2 (1–0, 0–1, 1–1).
Gólszerzők. Balázs Henrietta (2. perc), Lidia Iana Platica (52.), illetve Aleksandra Stolyarova (30.), Zsobrák Hanna Lili (53.).
Második mérkőzés:
Rampage Women’s Hockey–Fox Hockey 6–1 (3–0, 2–1, 1–0).
Gólszerzők: Aleksandra Stolyarova (3. perc), Zsobrák Hanna Lili (5.), Haiek lara (18.), Máhl Fruzsina (24., 36.), Gombár Jázmin (52.) illetve Szekeres Edit (28.).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!