A szezon első gólját gyergyói játékos szerezte: a 12. percben Sárpátki Tamás csapott le egy kipattanóra, és a hazai közönség ünnepelhetett. Az első játékrész még kiegyenlített küzdelmet hozott, de a második harmadban minden eldőlt.
A gyergyói rohamokat sokáig állta Farkas kapus, de Vayrynen bombájánál már ő is tehetetlen volt. Alig két perc múlva Bodó villant emberelőnyben, majd Császár és Fejes is betalált, így a címvédő négy gólt rámolt be a második húsz percben. A vendégek egyetlen öröme Schlekmann találata volt, de ez csak szépségtapasznak bizonyult.
A harmadik játékrészben már csak a különbség volt a kérdés. Császár másodszor is beköszönt, ezzel beállítva a 6–1-es végeredményt. A piros-fehér mezesek vasárnap az Újpesti TE együttesét látják vendégül.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz, 1. forduló:
Gyergyói Hoki Klub–Budapest Jégkorong Akadémia HC 6–1 (1–0, 4–1, 1–0).
Gólszerzők: Sárpátki (12.), Vayrynen (27.), Bodó (29.), Császár (35., 52.), Fejes (38.), illetve Schlekmann (32.).
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!