George Pogăcean és Nagy Béla szövetségi edzők csapata az első harmadban hatalmas fölényben játszott, a nemzetközi szövetség hivatalos oldala szerint 15 alkalommal próbálkozott a gólszerzéssel, ám mindössze Antal Krisztina lövése kötött ki a litván kapuban.
A második harmadban sokkal kiegyensúlyozottabb volt a játék,
és habár ebben a húsz percben is többet próbálkozott Románia, a második szünet előtt pár másodperccel egyenlített az ellenfél.
Hasonlóan kiegyenlített volt a játék az utolsó harmadban is, az 50. percben Csiszér Tímea góljával ismét megszerezte a vezetést a romániai válogatott, ám meglepetésre az ellenfél emberhátrányban játszva megint egyenlített. A hajrát jobban bírta Románia,
másfél perc volt még hátra, amikor Csiszér duplázott, majd a végső sípszó előtt öt másodperccel Alina Oprea eldöntötte a három pont sorsát.
A divízió 2-be való feljutás az utolsó fordulóban dől el, kedden este nyolc órakor a második helyezett Belgium lesz az ellenfele a főleg csíki és gyergyói lányokból álló válogatottnak.
Női jégkorong, divízió 3-as világbajnokság, 4. forduló:
Litvánia–Románia 2–4 (0–1, 1–0, 1–3)
Gólszerzők: Klara Muller (40.), Anastasija Sesniova (57.), illetve Antal Krisztina (10.), Csiszér Tímea (51., 59.), Alina Oprea (60.).
További eredmény: Hongkong–Belgium 1–8. A Bulgária–Dél-Afrika mérkőzés vasárnap 20 órakor kezdődik.
Az utolsó fordulóban: kedden 13 órától Dél-Afrika–Litvánia, 16.30-tól Hongkong–Bulgária, 20 órától Románia–Belgium.
A csoport állása:
1. Románia 9 pont,
2. Belgium 6 (18–11),
3. Litvánia 6 (11–10),
4. Dél-Afrika 6 (10–15),
5. Bulgária 5,
6. Hongkong 1.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!