Második edzőmérkőzését vívta az idei előszezonban a GYHK, a fehérváriak pedig az elsőt. Az Érdi Jégcsarnokban zárt kapuk mögött rendezett találkozóról semmiképpen nem mondhatjuk el, hogy összeszokott csapatok között zajlott a játék és az eredmény reális.
Malcolm Cameron és Szilassy Zoltán edzők mindössze két hátvédet és egy csatárt vetettek be ezúttal a gyergyóiak kilenc légiósa közül.
Ennek ellenére az eredmény tekintetében sokáig szoros volt az állás, Bartalis István emberelőnyben szerzett vezetést az osztrák ligás csapatnak az első harmadban, és ez az egy találat került a jegyzőkönyvbe a második játékrész második feléig. Ekkor szintén a gyergyói gyökerekkel rendelkező Bartalis volt eredményes kétszer is.
A harmadik harmad elejére egy jóval agilisabb GYHK jött ki, és ennek meg is lett a gyümölcse, Szigeti Ákos gyorsan értékesített egy emberelőnyt, a most bemutatkozó Matheson passzából. Közelebb zárkózni már nem sikerült és a végére teljesen elfáradó gyergyószentmiklósi együttes megingásaiból kettőt még kihasznált a Hydro Fehérvár AV19.
A sok kiállítással tarkított, nem túl színvonalas meccs végeredménye 1–5 lett a fehérváriak javára.
A gyergyóiak ezzel lezárták az érdi felkészülési időszakot, hazai jégen, Gyergyószentmiklóson folytatják a munkát.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!